A magyar turisztikai stratégiában már szerepel a bukaresti konferencia kiemelt témájaként megjelölt Duna-brand, amire gasztronómiai, vízi- és kulturális programok, értékeket közvetítő, idegenforgalmi projektek épülnek.
Az EU Duna-régió Stratégiájában (EUSDR) részt vevő országok törvényhozói egyetértettek abban, hogy a dunai kulturális identitás erősítésével, a Dunát regionális kulturális markaként történő népszerűsítésével és az egymás közötti információáramoltatás és tapasztalatcsere javításával saját idegenforgalmi potenciáljuk növelését is segítik.
Kapcsolódó
"Csak akkor lehetünk sikeresek, ha az Interreg-programok (interregionális együttműködési programok) keretében képesek leszünk arra, hogy ne csak a saját területünket nézzük, hanem térségekben gondolkozzunk, régiókban gondolkozzunk" - hangoztatta az Országgyűlés alelnöke.
Jakab István szerint Románia számára különös lehetőség és felelősség, hogy egyszerre látja el a Duna-régió Stratégia és az EU tanácsának soros elnökségét. Felidézte Magyarország esetében nem volt ilyen egybeesés, de már kétszer elnökölte ezt a testületet, Magyarország volt az, amely keretet adott ennek az együttműködésének, és büszke arra, hogy nem halt el a kezdeményezés, hanem egyre életképesebbé válik és egyre jobb, Európa jelentős részét összefogó programok születnek a Duna-régió Stratégia keretei között.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Katasztrófa Parajdon: "Sajnos elvesztettük a csatát a természettel"

Grönland sürgeti a nyugatot: Kínához fordul, ha az USA és az EU nem kér a bányászati jogokból

Elfújta a szél az euró-százmilliárdos üzletet

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Elszámolta magát a kormány? A nyugdíjasok húzhatják a rövidebbet

Tényleg sok bolt bezárni kényszerül? Jön a kiskereskedelem sorsfordító hete

Magyar útra magyar buszt: ezer jármű érkezik százmilliárd forintért

Már a németeknek sem könnyű az autókázás

Nagy változás lesz az autópályán: megszűnik az elválasztó zöld sáv
