Pintér Sándor belügyminiszter a minap nyújtotta be azt a salátatörvényt, amelyek nagy része hiánypótló módosításokat tartalmaz, egyik pontja azonban érdemi változtatást is jelent.
A szaktárca vezetője azt indítványozza, hogy
a közfoglalkoztatási jogviszony időtartama 5 év helyett 10 évre módosuljon
– vette észre a 444.
Az Országgyűlés elé terjesztett indoklás úgy szól: „a módosítás felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy a munkaerőpiacon kifejezetten hátrányos helyzetben lévő aktív korúak előtt tartsa nyitva a közfoglalkoztatásból nyerhető jövedelem megszerzésének lehetőségét a közfoglalkoztatási jogviszonyban tölthető idő hosszának megállapításával”.
A portál szerint a kormány ezzel nem csak eszközként tekint a közmunkára, amivel a jó ideje munka nélkül lévőket visszavezetheti az elsődleges munkaerőpiacra, hanem hosszú távon számol a foglalkoztatási formával.
2025 februárjában az adatok szerint 65 ezer közfoglalkoztatott volt Magyarországon, ez a szám gyakorlatilag 2023 szeptembere óta stagnál. A közmunkások több mint fele csupán általános iskolai végzettséggel rendelkezik, 54 százalékuk pedig 50 év feletti munkavállaló.
A legtöbb közmunkást Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben regisztrálták.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá