A neves közgazdászok nyilatkozata szerint Magyarországon gazdasági válság és társadalmi katasztrófa van kibontakozóban, de "a kormány által közzétett csomag a gazdasági válság kezelésére elégtelen, a társadalmi katasztrófával pedig említés szintjén sem foglalkozik. " Azt írják, közgazdászként és felelős állampolgárként fontosnak érzik, hogy a közvéleményhez fordulva kifejezzék véleményüket ebben a válságos helyzetben és határozottabb lépések megtételét sürgessék.
Az eddig nyilvánosságra került kormányzati intézkedéseket nem tartják alkalmasnak a társadalom bizalmának az elnyerésére, pedig egy válságkezelő program akkor lehet sikeres, ha az állampolgárok és vállalkozók bíznak a kormányban, azonosulnak a program céljaival és meggyőződnek arról, hogy a kért áldozatok szükségesek, a teherviselés pedig méltányos és arányos - írják. Az eddig bemutatott intézkedések azonban nem ebbe az irányba mutatnak, a csomag még jelképesen sem tartja fontosnak a társadalom tehetősebb rétegeinek a bevonását a válságkezelésbe - vélik.
Kapcsolódó
Észrevételeik a következők:
- A kormány válságkezelő programjában nincsenek világosan és egyértelműen meghatározva a célok és az eszközök, nem elérhetőek a program részletei. Ez nem csak nehézzé teszi a véleményalkotást, de bizonytalanságban tartja a magyar gazdaság szereplőit, a vállalatokat és a munkavállalókat.
- A program költségeit a kormány jelentős részben költségvetési átcsoportosításokból, a gazdasági szereplőktől és az önkormányzatoktól való elvonásokból kívánja fedezni. A programnak ezek az elemei nem többletforrások, amelyek érdemben javítanák a gazdaság helyzetét, ráadásul rombolják a társadalmi bizalmat is. Az önkormányzati források elvonása olyan megszorító intézkedés, amely veszélybe sodorja az önkormányzatok alapvető feladatainak ellátását, megnehezíti számukra, hogy eleget tegyenek kulcsfontosságú kötelezettségeiknek a szociális szférában.
- A kormány láthatóan nem érti vagy nem vallja be a válság súlyosságát, ezért a gazdaság megmentéséhez szükséges többletforrásokat sem biztosítja. A kormány és a Magyar Nemzeti Bank olyan költségvetési hiánycélokat és gazdasági növekedési előrejelzéseket hoznak nyilvánosságra, amelyek nyilvánvalóan nem tarthatóak, a valóság tagadását mutatják. Ezek nem csak hiteltelenek, de károsak is, mert a költségvetési kiadások növelését is megkívánó érdemi gazdasági élénkítés hiányában lehetetlenné teszik a visszaesés mérséklését. Az eddig nevesített források semmiképpen sem elegendőek arra, hogy a hazai és nemzetközi szakértők által várt, érdemi gazdaságpolitikai lépések nélkül bekövetkező 5-10 százalékos gazdasági visszaesés mértékét enyhítsék.
- A kormány nem kínál megoldást a munkahelyüket tömegesen elveszítő, súlyos helyzetbe kerülő magyarok problémáira. A "munkaalapú társadalom" félrevezető szlogenje kiváltképp alkalmatlan megközelítés a jelenlegi helyzetben.
Közös nyilatkozatukban a következő lépéseket javasolják:
- Német mintára (speciális magyar kiegészítések nélkül) átfogó bérgarancia program a munkahelyek megőrzése érdekében.
- A bérgarancia programmal nem kezelhető jövedelemkiesések pótlása pénzbeli juttatásokkal.
- Az álláskeresési járadék meghosszabbítása, a családi pótlék emelése és a foglalkoztatás-helyettesítő támogatások kiterjesztése a nehéz helyzetbe kerülő emberek megsegítésére.
- Jelentős mértékű központi támogatás az önkormányzatoknak és a szociális feladatokat ellátó közhasznú civil szervezeteknek, amelyek inkább képesek személyre szabottan segíteni azoknak, akik nehéz helyzetbe kerülnek.
- A társadalom tehetősebb rétegeinek bevonása a válságkezelésbe, a szolidaritás elvének érvényesítése. A költségvetési kiadások jelentős növelése, a halasztható kiadások érdemleges csökkentése mellett, mert ebben a helyzetben a költségvetési hiány emelkedése nem akadályozhatja meg a hatékony kormányzati cselekvést.