Jelentősen csökkenne a fertőző betegségek terjedése, ha javulna a világ 10 fő repülőterén átutazó utasok kézmosásának gyakorisága. - mutatták ki a Risk Analysis folyóiratban megjelent tanulmányukban a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói a portál szemléje szerint.
Bár a tanulmányt még a koronavírus járvány megjelenése előtt publikálták, a szerzők szerint a megállapítások a mostani járványt illetően is fontosak.
Az MIT tudósai korábban gyűjtött adatok alapján úgy becsülik, hogy a repülőtereken megforduló utasok közül csak minden ötödik mos kezet - szappannal, vízzel és legalább 15 másodpercig. A másik 4 ember potenciálisan megfertőz mindent, amit megérint bármilyen bacilust hordozzon - állítja Christos Nicolaides professzor, a tanulmány egyik szerzője.
A professzor szerint
a wc-t használó emberek 70 százaléka megmossa kezét, 30 százalék nem. Előbbieknek azonban csak 50 százaléka mos helyesen kezet, a többiek csak leöblítik.
A szakemberek úgy számolnak, hogy a repülőtereken megforduló utasok csupán 20 százalékának tiszta a keze.
Csupán a kézmosás javulásával - a világ összes repterén - megháromszorozható ez az arány, ami egy betegség terjedését 70 százalékkal lelassítaná. Ha csak a járvány felbukkanása eredeti helyére alapozva kiválasztanák a világ 10 legjelentősebb repülőterét, és ott koncentrálnának a kézmosás fontosságát hangsúlyozó üzenetekre, már az is 37 százalékkal lassíthatná le a járvány terjedését.
Ha 10 százalékkal lenne több embernek tiszta a keze a világ valamennyi repülőterén, az 24 százalékos lassulást hozna.
Bármilyen járvány esetében a felbukkanás helyéhez legközelebb elhelyezkedő 10 repülőtéren lenne érdemes a kézmosás fontosságát hangsúlyozni.
De hogy is kell helyesen kezet mosni?
Koronavírus
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)