Még 400 ezer 60 évnél idősebb ember nem olttatta be magát Magyarországon, pedig a koronavírus ellen beoltottak sokkal kisebb eséllyel betegednek meg, illetve sokkal enyhébbek a tüneteik - mondta Rusvai Miklós virológus a köztévében vasárnap az MTI beszámolója szerint.
A virológus azt mondta, a jelenlegi adatok nagyjából megegyeznek az egy évvel ezelőttiekkel, de a kórházban ápoltak, lélegeztetőgépen lévők és az elhunytak között nagyon alacsony az oltottak száma.
A fertőzöttek száma mindenképpen növekedni fog - tette hozzá -, az oltás abban segít, hogy kevesebben kerüljenek kórházba, lélegeztetőgépre, illetve kevesebben haljanak bele a koronavírus okozta megbetegedés következményeibe.
Rusvai Miklós közölte azt is, a nemzetközi trendek szerint világszerte már a hatodik hullámnál tartunk, ezek közül a harmadik volt a legerősebb, azóta csökkenő tendenciát mutat az új fertőzöttek, halottak száma. Magyarországon is feltehetően a harmadik hullám volt a legerősebb, várhatóan a negyedik és a továbbiak egyre gyengébbek lesznek. Remélhetőleg két év alatt ez a vírus is "belesimul" a klasszikus koronavírusok, a náthavírusok trendjébe - tette hozzá.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)