Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium útépítési beruházások támogatásáért felelős helyettes államtitkára a sülysápi beruházás helyszínén elmondta,
a háromágú körforgalmat nettó 611,9 millió forintból alakították ki, közműkiváltással, csatornázási és más tereprendezési munkákkal.
A körforgalom építését forgalomszámlálási adatok is alátámasztották, hiszen a 31-es főút mellett a Kóka felől becsatlakozó összekötő út is – főleg csúcsidőben – jelentős forgalmú.
Mindkét csomópontnál nagy a forgalom
A nagykátai négyágú körforgalmat mintegy nettó 350 millió forintból építették ki, két gyalogátkelőhellyel. Ezen a helyen is mindkét ágnak – a 31-es főutat itt a Cegléd felé vezető 311-es, szintén másodrendű főút keresztezi – jelentős a forgalma, autóbuszokkal és nehézgépjárművekkel.
A helyettes államtitkár hangsúlyozta, a körforgalmak egy-egy balesetveszélyes csomópontot tettek biztonságosabbá.
Cél a halálos balesetek megelőzése
Mosóczi László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója – korábbi közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, akinek hivatali ideje alatt, 2022 márciusában megkezdődtek a kivitelezési munkák – kiemelte: európai uniós célkitűzés a halálos balesetek számának csökkentése.
Korábban Kóka felől nehezen lehetett a 31-es főútra kikanyarodni, de az elmúlt években mind a főút belterületi szakasza, mind a csomópont megújult.
Kipofozzák Budapest legforgalmasabb útját
Már folyamatban a főváros egyik legjelentősebb közlekedési folyosójának a felújítása. Budapest egyik legforgalmasabb útja, az Üllői út külső részének 2800 méteres szakaszát újítja meg a HE-DO csoport. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot