A BYD úgy döntött, elcsúsztatja 2026-ra a sorozatgyártás elindítását a szegedi gyárban, és legalább két évig alacsonyabb kapacitással tervezi működtetni az üzemet – adta hírül forrásaira hivatkozva a Reuters.
Ellenben a törökországi gyárában a tervezettnél korábban kezdi meg a termelést a kínai gyártó.
Bennfentes források szerint a nagyvállalat nem pusztán halasztja a magyarországi tömeggyártás megindítását, de az első két évben a tervezett kapacitás alatt működhet majd az üzem.
A mintegy 4 milliárd eurós összegűre rúgó projekt Szegeden csak pár tízezer jármű gyártására szorítkozna, ez a 150 ezer darabos kezdeti kapacitás töredéke.
A gyár végső kapacitása évi 300 ezer autó lenne majd.
A BYD közlése nyomán idén októberben kezdi meg működését Szegeden, de források szerint a sorozatgyártás még 2027-re sem tud majd beérni.
Ezzel párhuzamosan az autógyártó úgy határozott, a BYD törökországi üzeme a tervezettnél korábban kezdi meg a termelést. Ez az 1 milliárd dolláros manisai gyár, amely eredetileg 2026 végén indult volna 150 ezer autós éves kapacitással, és elvileg már jövőre több autót fog gyártani, mint a magyarországi üzem.
A globális vámhelyzet közepette a BYD azért építi az itteni gyárat, hogy vámmentesen értékesíthessen autókat Európa-szerte. Logikus magyarázat lehet a döntésre, hogy bár a vámterhek kikerülése mellett kívánnak gyártani, ám egyúttal megrettennek a régió magasabb bér- és energiaköltségei láttán is.
Jóval több járt volna a tulajoknak? Itt az első ítélet a szegedi BYD-földek ügyében
Sokkal több pénzt kellett volna fizetni a BYD szegedi gyárához kisajátított földekért a Szegedi Törvényszék szerint, de az önkormányzat és a kormányhivatal megfellebbezte az ítéletet. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ