Jó éveken van túl a tisztán hazai érdekeltségű nagyvállalatok jelentős része, mind számuk, mind arányuk jelentősen növekszik, míg a külföldi érdekeltségű cégek aránya egyértelmű csökkenést mutat - mondta Pertics Richárd, az Opten Kft. céginformációs igazgatója.
A visszaesés az egymilliárd forint éves árbevétel feletti cégeknél a legjelentősebb, ahogy az a korábbi években is volt. Egy év alatt mintegy két százalékponttal esett a nemzetközi arány ebben a szegmensben, és már csak 35 százalék körül van a mutató - míg 2011-ben még 40 százaléknál járt.
Kapcsolódó
Az arányok csökkenése elsősorban a tisztán hazai érdekeltségű kkv-k és nagyvállalatok számának a növekedésének köszönhető. Összességében nem csökken a külföldi érdekeltségű cégek száma, de az országokat vizsgálva jelentős eltolódások vannak.
Országok közül leginkább a nyugat-európai érdekeltségek vannak visszaszorulóban. A cégek számát vizsgálva még mindig Németország van az első helyen, de Ausztria már csak a második Ukrajna mögött.
| Ország | Cégek száma (2016 végén, db) | Ötéves változás |
| Németország | 4 527 | -19,7% |
| Ukrajna | 4 008 | 22,9% |
| Ausztria | 3 956 | -12,1% |
| Románia | 3 105 | -40,0% |
| Szlovákia | 2 956 | 48,5% |
| Nagy-Britannia | 2 209 | 7,0% |
| Olaszország | 2 053 | 1,4% |
| Amerikai Egyesült Államok | 2 051 | -25,5% |
| Szerbia | 1 824 | 271,5% |
| Svájc | 1 549 | 1,0% |
| Hollandia | 1 537 | -11,9% |
| Kína | 1 195 | -54,1% |
| Ciprus | 1 141 | -24,2% |
| Izrael | 842 | -19,7% |
| Franciaország | 795 | -6,6% |
| Seychelles | 782 | -12,6% |
| Csehország | 666 | 45,4% |
| Oroszország | 628 | -24,5% |
| Suriname | 578 | 31,4% |
| Írország | 553 | -28,9% |
| Forrás: Opten | ||
A keleti szomszédaink előretörése sajnos nem minden esetben jó hír. Bár nem lehet általánosítani, de még mindig jellemző az a gyakorlat, hogy a hazai cégek életpályájának vége fele sok cég kerül át utolérhetetlen ukrán vagy szerb tulajdonosok kezébe - fogalmazott az Opten szakértője.
Az sem szerencsés állapot, hogy több offshore jellegű ország is szerepel a top-20-as listán.
A nemzetközi érdekeltségű cégek jelenleg mintegy 730 ezer magyarországi munkavállalót foglalkoztatnak, ám ez az érték egy év alatt több mint 30 ezerrel csökkent, azaz a hazai dominancia erősödik a foglalkoztatásban is.
A külföldiek, azon belül a nyugat-európai cégek súlyának csökkenése a cégstruktúra számára nem feltétlen jelent pozitív hírt. A nyugati cégek általában jobb tőkeellátottsággal és ezáltal stabilitással rendelkeznek, ami sok esetben támaszpontokat jelent az amúgy rendkívül elaprózódott és tőkeszegény hazai cégstruktúrában - tette hozzá a szakértő.
Az egyes ágazatok közül kereskedelemben, az ingatlanügyleteknél és a tanácsadó szektorban a legmagasabb a külföldi érdekeltségű cégek száma.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra