Huszonöt bázisponttal 6,50 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitték lejjebb. A lépés megegyezik a piaci várakozásokkal, szinte minden szakértő enyhe lazításra számított.
A Tanács legutoljára július 23-án csökkentette 25 bázisponttal 6,75 százalékra a jegybanki alapkamatot, a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitték lejjebb.
Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója elmondta: nem okozott meglepetést az MNB a mai kamatvágással, miután az augusztusi inflációs adat pozitív meglepetést hozott, és a Fed is a felfokozott várakozásoknak megfelelőt lépett az előző héten. A viszonylag kedvező nemzetközi környezetben ezt meg lehetett tenni, ugyanakkor továbbra is szükségesnek tűnik az óvatos kommunikáció, mivel a forint euróval szembeni árfolyama az utóbbi időszak kereskedési sávjának gyengébb felében ragadt.
A tegnap megjelent előzetes PMI-adatok alapján tovább húzódik az európai magországok feldolgozóipari vesszőfutása, aminek két fontos következménye lehet a hazai gazdaságra.
- Az első, hogy az Európai Központi Bank (EKB) is folytathatja a kamatvágásokat, akár a jelenleg beárazottnál magasabb mértékben, ami kihathat a hazai monetáris politikára is.
- A másik, hogy a várnál lassabban javuló külpiaci konjunktúra mellett egyre nehezebben teljesülhetnek a kormány jövő évi növekedési kilátásai, ami növeli egy esetleges fiskális stimulus esélyét.
A tankönyvek alapján mindkét következmény a forint gyengülése irányába hat, ami óvatosságra intheti az MNB-t – hangsúlyozta Kiss Péter.
Még egy vágás jöhet
A következő időszakban a kamatkondíciók további, óvatos mérséklésére nyílhat tér
– mondta az egy hónappal ezelőtti sajtótájékoztatón Virág Barnabás, az MNB alelnöke.
A mostani vágáson túl még egy 25 bázispontos csökkentésre lehet még számítani 2024-ben. A szeptemberi lépés szempontjából a következő tényezők voltak meghatározóak:
- az augusztusi inflációs adat alakulása,
- a meghatározó nagy jegybankok (Fed és EKB) szeptemberi döntései,
- Magyarország kockázati megítélése
- és a lakossági és vállalati bizalom alakulása.
Az euró-forint árfolyamban elmozdulás nem történt a kamatdöntés hatására.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak