Péntek déli véleményezési határidővel tette közzé csütörtök délután a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt a rendelettervezetet, amely a használatarányos útdíj bevezetéséhez szükséges tarifákat, azok módosító szorzóit és a díjköteles útszakaszokat határozza meg.
Jól látszik, hogy a szűkös határidő és a bevételkényszer miatt induláskor még nem váltható le teljes mértékben a jelenlegi e-matricarendszer. A jogszabálytervezet alapján a heti és havi matrica megszűnik, előbbi június 29-től, utóbbi június 19-től nem is vásárolható, illetve az utolsó pillanatban megvett jogosultság is érvényét veszti július 1-jén. Az éves matrica viszont megmarad, ami a következő év január 31. napján éjfélig használható.
A tarifák terén nincs meglepetés, azok megegyeznek a szaktárca korábban nyilvánosságra hozott terveiben szereplőkkel, vagyis alapesetben kilométerenként bruttó 21,23 forinttól 108,38 forintig szóródnak járműkategóriától és az út típusától függően. Ezt az adott jármű környezetvédelmi besorolása még módosítja, de hiába van valakinek Euro3-asnál korszerűbb motorral szerelt teherautója, arra - ahogyan az várható volt - nem jár extra kedvezmény.
Abban sincs változás, hogy a használatarányos útdíj csak a 3,5 tonna feletti tehergépjárművekre vonatkozik, a személyautók és buszok maradnak a jelenlegi e-matricás, azaz időalapú rendszerben, össztömegtől és vontatmánytól függetlenül. (Igaz, az útdíjtörvény alapján a későbbiekben lehet, hogy az autókra és buszokra is kiterjesztik a rendszert.) A tarifák részleteit az alábbi táblázatok mutatják:
| Járműkategória | Útkategória | Nettó díj (Ft/km) | Bruttó díj (Ft/km) | Díjkat.szorzók |
| J2 | gyorsforgalmi | 39,29 | 49,90 | 1,79 |
| főút | 16,72 | 21,23 | 2,33 | |
| J3 | gyorsforgalmi | 55,14 | 70,03 | 2,52 |
| főút | 28,94 | 36,75 | 4,03 | |
| J4 | gyorsforgalmi | 85,34 | 108,38 | 3,89 |
| főút | 53,23 | 67,60 | 7,4 | |
| Forrás: NFM | ||||
| Környezetvédelmi kategória | J2-J3 díjkat. szorzó | J4 díjkat. szorzó |
| A (pl. Euro3 vagy felette) | 0,85 | 0,8 |
| B (pl. Euro2) | 1 | 1 |
| C (pl. Euro1) | 1,15 | 1,2 |
| Forrás: NFM | ||
Az ország területén 6513 kilométer út, pontosabban közel 2,1 ezer útszakasz lesz díjköteles, ezek listája itt érhető el.
Díjmentesek maradnak az alábbi utak:
- az M0 és M31,
- az M3 autópálya Nyíregyházát elkerülő (4. sz. főút és 403 főút közötti) szakaszán (szelvényszám: 227-234)"
- az M1 autópálya Budapest és M0 autóút közötti szakaszán (szelvényszám: 5-16);
- az M3 autópálya Budapest és M0 autóút közötti szakaszán (szelvényszám: 11-13);
- az M5 autópálya Budapest és M0 autóút (gyáli csomópont) közötti szakaszán (szelvényszám: 13-22);
- az M7 autópálya Budapest és M0 autóút közötti szakaszán (szelvényszám: 5-16);
- az M4 autóút (4. sz. főút jelzés) Budapest és M0 autóút közötti szakaszán (szelvényszám: 19+100-25+000)."
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás