Igazat adott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Economxnak, az árrésstop kivezetése, hasonlóan az ársapka utáni napokhoz, áremelkedéshez vezethet. Ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva megírtuk,
a hatósági ár kivezetése 2024 júliusában az élelmiszerek egyhavi árváltozását 0,8, a teljes inflációt pedig 0,2 százalékponttal növelte.
S miközben ársapkát mindössze nyolc alapvető élelmiszerre tettek, addig az árrésstop közel ezer termék esetében fejti az egyébként valóban árcsökkentő hatását.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tárcavezetőjét a Kormányinfón kérdeztük az árrésstoppal kapcsolatban felmerülő aggályokról, illetve arról is, hogy mit hoz majd június 1-je, amikor - legalábbis az első bejelentés szerint - már nem lesz érvényben a szabályozás.
Mérlegeljük a tapasztalatokat, és május végén fogjuk eldönteni, hogy ezt érdemes-e fenntartani
- válaszolta az Economxnak Nagy Márton az árrésstop jövőjéről.
Elismerte azt is, hogy alapvetően tudják az NGM-nél, hogy
az árrésstop kivezetésének vannak kockázatai.
Ha van is kivezetés, az nem történhet meg úgy, hogy ne fokozatos legyen - szögezte le Nagy Márton, majd hozzátette:
de nem azt mondtam, hogy lesz kivezetés, azt mondtam, hogy mérlegeljük, és semmiféleképpen nem engedhető meg, hogy az árnövekedés visszajöjjön, és az élelmiszer-infláció 5 százalék fölé visszajöjjön.
Ez a nemzetgazdasági miniszter szerint azért is kulcsfontosságú, mert a reálbérnövekedést fenn kell tartaniuk, amelyre a legnagyobb veszélyt az infláció jelenti.
Nem meglepő tehát, hogy a kormányzat a kivezetés helyett inkább az árrésstop bővítésén gondolkodik.
Egyébként Nagy Márton arról is tájékoztatott, hogy az árréscsökkentés hatására eddig 18,8 százalékkal csökkent a szabályozás alá tartozó áruk ára: 872 termék ára csökkent, csak azok esetében volt emelkedés, ahol március 13. után megszűnt az akció.
Elmondta azt is, hogy egyelőre mindenki fegyelmezetten betartja a szabályokat, nincsen keresztárazás. Az egy más kérdés, hogy a kereskedők megpróbálnak a beszállítókkal keményebben tárgyalni, de a miniszter szerint ez helyes, ez a módja annak, hogy az árak a helyükre kerüljenek.
Közölte, az intézkedésnek a márciusi inflációban is van már hatása, és áprilisban
a minisztérium számításai szerint 4 százalék lesz az infláció, 5 százalékra eshet az élelmiszerinfláció mértéke.
Az intézkedés kiterjesztése kapcsán Nagy Márton pedig arról beszélt, hogy a háztartási és szépségápolási cikkek felé kalandoznak majd a következő körben, mert ezeknél a termékeknél nagyon jelentős az árrés, de nem zárta ki, hogy más élelmiszereket is bevonnak az intézkedés alá. A piperecikkek esetében bevezetni tervezett árrésszabályozás például a mosóporra, a pelenkára vagy a tusfürdőre is vonatkozna - válaszolta a miniszter egy másik kérdésre, mert szerinte ezen cikkeknél 30 százalék feletti árrések vannak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Váratlan fordulat, nem lövik ki a magyar űrhajóst

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM
A Trump-doktrína kudarcot vallott, nincs visszaút a dominanciához

Újbudán alakítja ki európai központját a BYD

Nagyon durván benéztük ezt a repülőrajtot

Így égett el 100 milliárd forint az MNB-alapítvány luxuskalandjai során

A műholdképek már a neten, elmarad a kormányinfó – Orbán Viktor ma lép az ügyben
