A szállásfoglaló oldal keddi közleménye kiemeli: a vendégek minden 5. alkalommal SZÉP-kártyával fizetik a számlát, melynek átlagos értéke (71 764 forint) 60 százalékkal nagyobb, mint az átlagos 44 978 forintos foglalási érték - idézi az MTI.
A foglalások közel fele vendégházba és apartmanba szól, a másik része főként panzióba, három- vagy négycsillagos hotelbe. Átlagosan 2 éjszakára és három személyre szólnak a foglalások - mondta Drávai-Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere a közlemény szerint, hozzátéve, hogy több strand is ilyenkor nyit ki először.
A hosszú hétvége legtöbb foglalása Heves (11,7 százalék), Borsod-Abaúj-Zemplén (10,5 százalék), Veszprém (8,9 százalék) és Pest (8,9 százalék) megyébe érkezett, a foglalások 40 százaléka ebbe a négy megyébe szól. Települések közül Eger, Gyula és a főváros a legvonzóbbak, de Pécs, Szeged, Balatonfüred és Hajdúszoboszló is a toplistán szerepelnek. Helyet kapott még Siófok, Zalakaros és Miskolctapolca is a legnépszerűbbek között. A külföldre utazók körében Krakkó, Zakopane és Torockó a legnépszerűbbek - írták.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit