Egyre több a program a Balaton melletti települések, szállások, vendéglátóhelyek ajánlatában télen is. Februárban farsangi programok, disznóvágások színesítik a kínálatot. Az üdülőrégióban
sok helyen ilyenkor kínálják a legalacsonyabb áron szolgáltatásaikat az egész évben nyitva tartó szállodák.
Kapcsolódó
Mindez segít abban, hogy igazán négy évszakossá váljon a Balaton – mondta Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke, sorolva a programokat.
Ezen a hétvégén több ezer embert várnak a Megfőzzük Almádit - elnevezésű eseményre, ahol kulináris és zenei programokkal várják a Balatonalmádiba látogatókat.
Fekete Tamás, a további példák hétvégi rendezvények közt sorolta, a Lellei Gasztro Farsangot, amelyet a névadó település és a boglári vendéglátósok, borászok fogtak össze egy, a rendezvényre összeállított menüsorral, farsangi ételekkel, italokkal, élőzenével, maszkabállal. Gyenesdiáson február 13-án Húshagyó keddi fánkpartira várják az érdeklődőket, de természetesen itt is lesz zene, tánc és tombola, na meg fánkkirálynő és borkirály választás.
Hévízen Asszonyfarsangra várnak mindenkit fergeteges hangulattal, a forralt bor mellett csizmaszaggató pálinkával és az ilyenkor elmaradhatatlan szalagos fánkkal, jelmezversennyel.
Aki még több különlegességre vágyik, az menjen el február 10-én a nagyvázsonyi Lovasfarsangra. A felvonulás után a Kinizsi várnál télűző, zajos-maskarás felvonulás és kiszebáb égetés is lesz. De hasonló programokkal készülnek a Balaton mindkét oldalán további helyszíneken is, győzzünk válogatni.
Íme az év hotele, először nyer ilyen szálló a versenyben
Véget ért Az év hotele közönségszavazás hatodik évadának döntője, amelyben 28 szálloda versenyzett a szavazatokért. Január első felében, két héten át lehetett szavazni a tíz döntős hotelre. >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van eladni a saját lakását

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Megerősítette az amerikai bíróság: Horvátországnak 200 millió dollárt kell fizetnie a Molnak

Anyák szja-mentessége: a kormány adott ajándékot meg nem is

Eldőlt, mikor és hol helyezik végső nyugalomra Ferenc pápát
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Ezeknek a szakmáknak harangoztak: mi már tudjuk, kikre lesz szükség

Radikális reform jön a közétkeztetésben: kitiltják az iskolákból ezeket az élelmiszereket

Érdekesen alakulhat ma Hadházy Ákos hatodik megmozdulása
