A pénzügyőrök egy Romániából Spanyolországba tartó furgont tereltek ki a sztráda Komárom-Esztergom vármegyei szakaszáról, ami a fuvarokmányok szerint tisztálkodási szereket szállított. Az autó rakterének átvizsgálásakor kiderült, hogy közel sem tisztálkodási szerekről van szó: mintegy kétezer darab hamis parfümöt rejtettek a fekete fóliába tekert kartondobozok.
Az illatozó csomagokban világszerte ismert márkájú (Tom Ford, Valentino, Paco Rabanne, Yves Saint Laurent, Versace) illatszereket találtak, amelyeket a márkák jogosulti képviselői is szemügyre vettek.
Megállapították, hogy a márkásnak tűnő illatszerek mindegyike hamis, amiket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba. A fuvarozó vállalkozásnak ráadásul közösségi engedélye sem volt.
70 milliós károkozás, milliós bírság
A pénzügyőrök az ellenőrzés során összesen 1 993 doboznyi parfümöt foglaltak le, amivel az elkövetők több mint hetvenmillió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak. Az egyenruhások iparjogvédelmi jogok megsértésének bűncselekménye miatt indítottak eljárást. A közösségi engedély hiánya miatt a fuvarozó milliós bírságot kapott.
A NAV kiemelt küldetése, hogy kiszűrje a hamis termékeket a piacról, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségügyi vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Biztos helyről tudjuk, hogy nem épül meg az M0-ás körgyűrű, lesz helyette M100 és M10

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Újabb fővárosi területen vezetik be a fizetős parkolást

Lázár János odaadta valakinek a Balatont

Befellegzett az idei földiepernek, lakjon jól vele most, amíg nem késő

Lecsapott az új Covid, fertőz, mint a pestis, intézkedett a WHO

Hátha lehet alkudni kicsit ennek az 5 milliárd forintos balatoni házikónak az árából

A pingvinürülék lehet a klímaváltozás elleni harc titkos fegyvere

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak
