Péntek hajnalban csökken a felhőzet, de az északnyugati, nyugati megyékben erősen felhős tájak is lesznek, ott néhol zápor, zivatar is kialakulhat. A többnyire mérsékelt északi, északkeleti szél az Alföldön időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19 Celsius-fok között valószínű.
Napközben a fátyolfelhők mellett a Dunántúlon több, másutt kevesebb gomolyfelhő várható, de emellett több órás napsütésre lehet számítani. A Dunántúl északi felén, valamint az északi határvidéken néhol zápor, zivatar is előfordulhat. A többnyire mérsékelt északkeleti szelet az Alföldön kísérhetik időnként élénk lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 19 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között valószínű.
Szombaton változó vastagságú magasszintű felhőzet szűri a napsütést, emellett többnyire kevés, nyugaton több gomolyfelhő is képződik. A Dunántúl nyugati, délnyugati felén helyenként zápor, zivatar valószínű. A keleti, északkeleti szél többfelé élénk lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 33 fok között alakul.
Vasárnap nagyrészt napos időre számíthatunk fátyol- és gomolyfelhőkkel. Helyenként (nyugaton és északon nagyobb eséllyel) zápor, zivatar előfordulhat. A keleties szelet néhol élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29, 34 fok között várható - olvasható a friss prognózisban.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban