Csütörtökre virradó éjszaka derült vagy gyengén felhős idő várható, csapadék nem lesz. Hajnalra a Dunántúlon párásság, átmeneti ködfoltok képződhetnek. Gyenge lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 19 fok között alakul, északon, északkeleten lesz a hűvösebb, délnyugaton pedig enyhébb az idő.
Csütörtökön az ország nagyobb részén a sok napsütés mellett többnyire csak kevés gomoly- és fátyolfelhő lehet az égen. Ugyanakkor a Dunántúl nyugati felében erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, arrafelé elszórtan alakulhat ki záporeső, zivatar, lokálisan felhőszakadás. Az Észak-Dunántúlon megélénkül a déli szél, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 19 fok között alakul, északon, északkeleten lesz a hűvösebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között valószínű.
A Balaton és a Velencei-tó térségében gyenge vagy mérsékelt, estig és az éjszaka nagy részében változó irányú, majd a hajnali óráktól keletről nyugat felé haladva egyre többfelé északkeleti irányú légmozgás várható. Kissé felhős vagy derült, száraz időjárásban lesz részünk. A hajnali órákban a térség nyugati részén helyenként párássá válhat a levegő. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet vízparton 19, másutt 17, 18 fok körül alakul.
A Balaton Siófoknál 27,5, a Velencei-tó Agárdnál 25 fokos.
Pénteken az északkeleti országrészben kevesebb felhő, több órás napsütés várható, másutt a sok magasszintű felhő mellett erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés. Északkeleten néhol, máshol több helyen számítani lehet záporesőre, zivatarra, nyugat felé haladva növekvő eséllyel. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, az Észak-Dunántúlon lehetnek élénk, zivatar környezetében erős vagy viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 32 fok között valószínű. A Dunántúlon lesz napközben a hűvösebb idő - írják a meteorológusok.
Szombaton északkeleten gyengébb, másutt erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható. Az északkeleti tájakon néhol, máshol több helyen előfordul záporeső, zivatar. Általában mérsékelt marad a légmozgás, de zivatar környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 19, a maximum-hőmérséklet 25, 32 fok között valószínű. Napközben északkeleten lesz a melegebb idő.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás