Keddre virradó éjszaka megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd hajnalban északnyugat felől határozottan csökkenni kezd a felhőzet. Keleten és délen többfelé várható zápor, zivatar, másutt inkább tartós eső valószínű. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon több helyen, később keleten is viharossá fokozódik, emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.
Kedden északnyugat, nyugat felől jelentősen csökken a felhőzet, délelőtt a Dunántúlon, kora délutánig a keleti tájakon is megszűnik a tartós csapadék. Több órára kisüt a nap, emellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből elvétve nem kizárt futó zápor kialakulása. Az északnyugati, északi szél több helyen lesz erős, kezdetben néhol még viharos, majd estére mindenütt jelentősen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.
Kapcsolódó
Szerdán délnyugaton, délen csak kevés felhő zavarja a napsütést, északkeleten, északon erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható. Csapadék nem lesz. Északon megélénkülhet a délnyugati, nyugati szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 27 fok között alakul - írják a meteorológusok.
Csütörtökön nagyrészt napos időre számíthatunk, délen a kevesebb gomoly- és fátyolfelhővel, de az északi, északkeleti határvidéken lehetnek tartósabban felhős tájak is. Csapadék nem lesz. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 27, 32 fok között várható, az északkeleti, északi határvidéken lehet egy-két fokkal hűvösebb.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Zacher Gábor figyelmeztet: erre kell nagyon odafigyelni karácsonykor
Megtörték a csendet: váratlan karácsonyi üzenetet tett közzé a Kreml a Trump-Putyin találkozóról
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni