Estig a Dunántúlon még előfordulhat zápor, néhol zivatar, majd ezt követően határozottan csökkenni kezd a felhőzet, és éjszaka jórészt derült lesz fölöttünk az ég. Szerdán napos, gomolyfelhős időre van kilátás. Főleg a délnyugati megyékben és az északkeleti országrészben, illetve az Alföldön alakulhat ki zápor, néhol zivatar. Az északi, északkeleti szél estére mérséklődik, majd holnap napközben ismét megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 18 fok között változik. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 27 és 31 fok között alakul.
Csütörtökön a sok napsütés mellett erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés. Helyenként fordul elő záporeső, zivatar. Az északi szelet nagy területen élénk, helyenként erős lökések kísérik. Zivatar környezetében a szél viharossá is fokozódhat. A hajnali 10, 18 fokról délutánra 25 és 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Pénteken a sok napsütés mellett többfelé erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, ezekből elszórtan alakulhat ki záporeső, zivatar. Az északi szelet nagy területen élénk lökések kísérik. Zivatar környezetében a szél átmenetileg viharossá is fokozódhat. Hajnalra 10, 18 fokig süllyed, délutánra 24 és 29 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Szombaton napos idő várható délután erőteljessé váló gomolyfelhő-képződéssel. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szelet többfelé élénk, zivatar térségében erős vagy viharos lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 10 és 18, a maximum-hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű- írják a meteorológusok.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Nem kerteltek az elemzők: India felzárkózik, Kína csak 2045 körül előzi meg az Egyesült Államokat