Hétfőn és kedden is többnyire erősen felhős vagy borult, főként a Dunántúlon párás, ködös idő lesz, csak helyenként vékonyodhat el, szakadozhat fel a felhőzet. Ma délkelet felől egyre többfelé elered az eső. Éjszaka az ország keleti felében, illetve a Duna vonalában többfelé alakul ki eső, zápor, nyugaton legfeljebb szitálás lehet.
Holnap a csapadékzóna lassan északkelet felé helyeződik, majd a kora délutáni órákban meg is szűnik a csapadék, ugyanakkor késő estétől nyugaton, délnyugaton valószínű helyenként eső, az Alpokalján havas eső is lehet. Ma többnyire mérsékelt marad a légmozgás, éjszaka néhol, holnap több helyen megélénkül a nyugati, délnyugati szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 3 és 8 fok között alakul.
Szerdán nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak kevés helyen szakadozhat fel a felhőzet. Pára-, ködfoltok lehetnek. Több helyen számíthatunk esőre, záporra. Az összefüggőbb csapadékzóna napközben délnyugat felől északkelet felé vonul, a front mentén egy-egy zivatar sem kizárt. Nyugaton és északon, főleg a hegyekben helyenként havas eső, hó is hullhat. Kezdetben sokfelé megélénkül a keleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között várható - írják a meteorológusok.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nem kerteltek az elemzők: India felzárkózik, Kína csak 2045 körül előzi meg az Egyesült Államokat
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt