Szerda éjjel túlnyomóan borult lesz az ég. Nyugat, délnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, de északon kisebb a csapadék esélye. A délnyugati, déli területeken intenzív zápor, esetleg zivatar környezetében lokálisan jelentősebb (20-30 mm) csapadék hullhat.A szél a Dunántúlon néhol megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 10 és 15 fok között valószínű.
Csütörtökön a reggeli óráktól nyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap, és mind kevesebb helyen valószínű csapadék, délután már csak keleten eshet. Északkeleten egy-egy zivatar kialakulhat. Néhol megélénkül az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.
Pénteken nyugat felől széles felhősáv vonul át az ország fölött, ezért keleten délelőtt, nyugaton délután várhatóak hosszabb napos időszakok, egyébként inkább felhős idő valószínű. Néhol rövid ideig csepereghet az eső. Hajnalban párásság, kis területen köd is előfordul. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 25 fok között alakul.
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Brutális, hogy mi megy az osztrák határon a logisztikában
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Magyar Péter: Kiállunk a fuvarozók mellett, elfogadhatatlan a brutális díjemelés
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Dollármilliárdos foci-show: így kaszálhatnak nagyot a 2026-os vb-vel