A hospice ellátás kiemelkedően fontos, mert itt szembesül az ember „átutazó mivoltával", ez az ellátás kegyelmi időszak – mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára Debrecenben egy V4-es konferencián, ahol a hospice-palliatív ellátásról volt szó, írja az MTI.
A kormány tavaly év végén az otthoni szakápolás és otthoni hospice-t nyújtó szolgáltatások kiegészítő támogatásáról döntött és az idei költségvetésben másfélszeresére emelte a rendelkezésre álló forrásokat, ezzel együtt pedig az ápolási napokért járó díjat – mondta Takács Péter.
Hangsúlyozta, a kormány ezzel próbál hozzájárulni ahhoz, hogy ezt a fontos, rendkívüli empátiát és pszichés állóképességet igénylő feladatot a szakemberek anyagi biztonságban tudják végezni.
Kapcsolódó
A nemzetközi jó gyakorlatok elterjesztéséhez mintegy ötmilliárd forinttal járul hozzá a kormány a hospice ellátásra is fókuszáló svájci-magyar együttműködés második ütemében – ismertette az államtitkár.
Fejlesztik a hospice szolgálatokat
Hozzátette, ennek megvalósítása során a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület biztosítja a szakmai támogatást és a monitoringtevékenységet. Az együttműködés részeként integratív, palliatív ellátási egységek jönnek létre, amelyek onkológiai osztályokhoz kapcsolva látják el a feladatukat, az Országos Kórházi Főigazgatóság pedig térítésmentesen gondoskodik a szakemberek és a laikusok képzéséről. Ezen kívül pályázat útján az otthonápolás és a hospice szolgálatok fejlesztése is megvalósul – részletezte.
Kiemelte azt is, hogy Debrecenben példaértékű, Magyarországon úttörő munka zajlik, a helyi ellátás valódi zászlóshajóvá érett.
Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke azt mondta: a daganatos megbetegedés ma még mindig az egyik vezető halálok, amellyel kapcsolatban a legnehezebb helyzetben is lennie kell emberhez méltó megoldásnak, a beteget, a családot segíteni kell egészen a halálig. Ezt teszi a hospice, a végstádiumú betegek humánus, összetett ellátását végzi.
Magyarországon csaknem száz hospice központ működik, a világon pedig mintegy tízezer, azonban ez még nem elegendő.
Porkoláb Gyöngyi, a Debreceni Egyetem Kancellária az időskori szolgáltatás- és életvégi ellátás fejlesztéséért ügyvivő-szakértője, valamint a Debreceni Hospice Alapítvány kuratórium elnöke elmondta, hogy az egyetem hospice, palliatív és terápiás osztálya kilenc éve, húsz krónikus ággyal fogadja a betegeket. Sajnos egyre növekvő a várólista, mára azonban a különböző klinikai részlegekről a betegek nemcsak 24-48 órára érkeznek, hanem hetekig, akár hónapokig tudják őket ápolni az osztályon.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban