Háztartási munkának számít például a lakás takarítása, főzés, mosás, vasalás, a gyermekek felügyelete, házi tanítása, az otthoni gondozás és ápolás, a házvezetés vagy a kertgondozás. Ha valaki ezekre a munkákra alkalmanként vagy rendszeresen háztartási alkalmazottat foglalkoztat, ezt be kell jelentenie, amit 2021-től már az ONYA-n is megtehet - jelentette be a hivatal.
A háztartási munka korábbi bejelentési lehetőségei ugyanakkor továbbra is használhatók: be lehet nyújtani a szükséges (21T1043H) adatlapot a NAV-hoz elektronikusan vagy telefonon a 185-ös számon hívható ügyfélszolgálaton keresztül.
A NAV 2019-ben vezette be az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazást, amelynek előnye, hogy használatához nem szükséges külön kitöltőprogramot és nyomtatványt letölteni, mert a folyamat teljesen webes alapú, és az esetleges hibák már a kitöltéskor, a beküldést megelőzően kiderülnek.
Az ONYA-val online intézhetők az adóazonosító jellel, adóigazolvánnyal, vámazonosító számmal és levelezési címmel kapcsolatos ügyek, de az alkalmazásban kezelhetők a jövedéki nyomtatványok, az adat- és változásbejelentések, a kisadózó vállalkozások bevallása és az adóelőleg-nyilatkozatok is.
A program elérhető a NAV oldalán az "Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás" menüpontból, valamint a következő linken is.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)