Az intézkedés részleteit az Országgyűlés elé kerülő jogszabálytervezet tartalmazza majd. Novák Katalin szerint az egyik legfőbb változás, hogy a súlyos fogyatékosságából és tartós betegségéből fakadóan önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápoló szülőknek jövő év január 1-től új ellátási kategóriát vezet be a kormány: a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amelynek összege bruttó 100 ezer forint lesz.
Azok a családok, amelyek több önellátásra képtelen gyermeket is nevelnek, másfélszeres összegű, tehát bruttó 150 ezer forint gyod-ot kapnak. A gyermekek otthongondozási díját nyugdíj-járulékfizetési kötelezettség terheli - tette hozzá.
Ismertette: a gyermekek otthongondozási díjára jelenleg 17 ezer család jogosult. A jogosultság független attól, hogy az önellátásra képtelen gyermek hány éves, a jogosultság alapja ugyanis a szülő-gyermek viszony. Tehát az a szülő is jogosult rá, aki önellátásra képtelen, akár harminc éves vagy idősebb gyermekét gondozza. Erre az új ellátásra minden önellátásra képtelen gyermek után automatikusan jogosultak lesznek a szülők függetlenül attól, hogy az eddig ismert három kategória közül (ápolási díj, kiemelt ápolási díj, emelt összegű ápolási díj) melyikbe tartoztak.
Az ellátás csak az egyik vér szerinti szülőnek, örökbefogadó szülőnek és csak gyermek után állapítható meg, úgy, hogy az önellátásra képtelen gyermek vér szerinti vagy örökbefogadó szülőjének halála esetén, illetve, ha a szülő akadályozott az ápolási tevékenységben, a gyermekkel egy háztartásban élő közeli hozzátartozónak is megállapítható az önellátásra képtelen gyermek otthongondozási díja. A gyermek otthongondozási díját az ápolási díjra irányadó 10 százalékos járulékfizetési kötelezettség terheli.
Novák Katalin elmondta: a másik fontos kormánydöntés, hogy a nem gyermeküket otthon ápoló hozzátartozók esetében is jelentősen emelkedik az ápolási díj összege. Jövő év január 1-jétől 15 százalékkal, majd a következő években (2020, 2021, 2022) is további 5-5 százalékkal emelkedik. Így 2022-re 30 százalékkal nagyobb összeget kapnak majd.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle