A nemzeti versenyhatóság tavaly indított eljárást a Media Markt áruházakat és honlapot működtető Media Markt Magyarország Kft.-vel szemben, mert a gyanú szerint a cég szabálytalanul tüntette fel a honlapján egyes elektronikai eszközök akciós árait.
A versenyfelügyeleti eljárás feltárta, hogy négy televíziókészülék esetében az eredetiként megjelölt árakat az áruházlánc korábban nem alkalmazta huzamosabb ideig, így nem minősültek az adott termékek jellemző árainak. Az ezekhez képest feltüntetett, valójában valótlan megtakarítás ígérete ezért megtévesztette a fogyasztókat.
A Media Markt az eljárás során mindenben együttműködő volt, elismerte a jogsértést, a jogorvoslati jogáról lemondott, továbbá kompenzációs vállalást nyújtott be, amit a GVH kötelezően előírt számára. Mindezek alapján a GVH Versenytanácsa – tekintettel a kiemelt együttműködésre és az önként vállalt kompenzációra – több mint 35 százalékkal csökkentette a kiszabott bírságot, ami így 23,9 millió forint lett.
A felajánlott kompenzáció keretében a Media Markt azt vállalta, hogy 15 ezer és 50 ezer forint közötti értékű ajándékkártyát ad annak a több mint 1000 vásárlónak, akik a jogsértés időszakában megvásárolták a négy televíziókészülék valamelyikét.
Fontos, hogy az ajándékkártyák beváltási küszöb nélkül, teljes egészében levásárolhatók a következő 2 évben. Az áruházlánc 2023. december 31-ig várja azoknak a vásárlóknak a jelentkezését, akik valamelyik Media Markt áruházban vásárolták meg az érintett televíziókat, az online vásárlókat pedig e-mailben értesíti a kompenzációról.
Meghosszabbítják az eljárást a Booking-botrány ügyében
Gyorsított eljárást indított a szállásfoglaló portál üzemeltetője ellen a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon