Újabb megállapodást kötött a Gondosóra program, most a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) írtak alá együttműködési szerződést, hangzott el a sajtótájékoztatón. 

A ráció mellett az érzelmi faktor is fontos a kamara számára, ezért támogatják a Gondosóra programot – mondta Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

Magyarországon jelenleg  munkaerőhiány van, ez pedig azt jelenti, hogy a 65 év felettiekre is egyre nagyobb szükség van a munkaerőpiacon. Idősödik a társadalom, a vállalkozók is idősödnek. A nyugdíjas korú vállalkozók is igénybe vehetik a Gondosóra programot. Jelenleg 900 ezer vállalkozás van Magyarországon, ezért döntött úgy a kamara, hogy csatlakozik a Gondosóra program támogatóihoz. A programhoz egyébként már több civil és állami szervezet is csatlakozott, mint a polgárőrség, a mentők és a rendőrség is. 

Jelenleg 2,2 millió nyugdíjas van Magyarországon, mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos. Eddig 750 ezer 65 év feletti regisztrált gondosórára, ez pedig azt jelenti minden harmadik 65 év feletti rendelkezik már ilyen eszközzel.

Negyvenezer életet mentett meg az eszköz

Eddig 40 ezer élet megmentéséhez járulhatott hozzá a szerkezet a riasztás segítségével a 2022 tavaszán indult a program – mondta Juhász Roland, a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője. 480 ezer felett van azoknak a jelzéseknek a száma, amikor egyéb, általános helyzetben nyújtott segítséget az óra. 2024 nyarától pedig kiszélesítették a projektet, és egy applikáció segítségével nyomon lehet követni, hogy a 65 év feletti használja-e a készüléket, fel van-e töltve, a hozzátartozó pedig, ha riasztás van, értesítést kap arról, hogy milyen segítségnyújtás kezdődött meg.

A Gondosóra programot egyébként a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) program keretében pályázta meg Magyarország. A cél, hogy 1,5 millió 65 év feletti része legyen annak a biztonsági hálónak, amelyen keresztül szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérésüket.

A teljes program összköltségéhez 86,6 milliárdot forintot biztosít majd az EU, de még egyelőre Magyarország ebből egy fillért sem kapott, mert a tárgyalások nem zárultak le

– mondta az ügyvezető. 

„Európai uniós forrásra van beállítva a program” – mondta az Economxnak Juhász Roland, a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője. Úgy készülnek, hogy ez a program elszámolható lesz, ha sikerül megállapodni az Európai Unióval. De egyelőre még nem érkeztek ebbe a fázisba – tette hozzá. 

Bővülhet a felhasználók köre

Az RRF kiírásban az is szerepel, hogy a program 2025. december 31-ig tartó projekt, éppen ezért szeretnének mihamarabb megállapodni az unióval. Emellett pedig Magyarország azt is vállalta, hogy a programot minimum 2026 végéig fenntartja, de Juhász Roland hozzátette, a Gondosóra program hosszútávú működése nem kérdés, hiszen minden harmadik 65 év feletti Gondosóra-felhasználó, éppen ezért a kormány számára előterjesztéseket készítenek, hogy miként és hogyan folytatódjon a program, amit véleménye szerint akár az idősgondozás, a szociális alapellátás vagy a jóléti szolgáltatások rendszerébe is be lehetne illeszteni. 

A fogyatékkal élő betegek betegszervezeteitől is kaptak jelzést, hogy szeretnék elérni: csökkentsék a 65 éves kort, és a fiatalabb fogyatékkal élők is igényelhessék a készüléket. 

Minden egyes forintot, amit ma a Gondosóra programra költenek, jelenleg a központi költségvetésből előfinanszírozzák, a szolgáltatás egészére eddigi, három év alatt 24 milliárd forintot költöttek.

Kép: MTI, Soós Lajos

Olykor felmerül a felhasználók részéről, hogy a készülék túl hamar lemerül. Erre Juhász Roland azt válaszolta, egy töltéssel két-három napig üzemképes az eszköz, ha ennél hamarabb lemerül a gondosóra, vagy bármilyen meghibásodás áll fenn, akkor azt ingyen kicserélik, a Magyar Postán keresztül vissza lehet küldeni. Elenyésző a készülékek meghibásodási aránya, 0,5 százalék. A készülék csepp- és ütésálló, elesésérzékelővel és GPS-érzékelővel ellátott – sorolta. 

Még nem tudni, hány évet bírnak a készülékek, hiszen a program 2022-ben indult, de körülbelül 3-4 év a szavatossági idejük, mondta Juhász Roland. Ezzel összefüggésben gondolkodnak a Gondosóra új típusú műszaki paramétereinek fejlesztésén, hogy amennyiben szükséges, akkor ütemezetten el tudják kezdeni a készülékek cseréjét. 

Területileg azt látják, hogy jellemzően a megyeszékhelyeken, a városokban, a falvakban vagy a fővárosban élő 65 év felettiek harmadának van már gondosórája, jellemzően Magyarország keleti régióiban alacsonyabb a felhasználók aránya. A felhasználói korcsoporttal kapcsolatban Juhász Roland megjegyezte, a 65 és a 70 év közöttiek tartózkodóbbak, de 70 év felett egyre többen igénylik az eszközt.

Mi az az RRF pályázat?

Az RRF pályázatok segítséget nyújtanak az EU tagállamoknak a koronavírus-járvány következményeinek enyhítésére, hogy ismét beindulhasson a gazdasági növekedés. A Helyreállítási Alap elsősorban állami beruházások, reformok felgyorsítását tűzte ki célul.

A Gondosóra program ingyenesen igénybe vehető 65 év felett, magyar állampolgárság és belföldi bejelentett lakcím esetén alanyi jogon hozzáférhető jelzőkészülékes szolgáltatás. Célja, hogy a felhasználók szükség esetén egyetlen gombnyomással segítséget tudjanak kérni nem csak vészhelyzet esetén.

A program Európában egyedülálló, amihez egy 0–24 órás diszpécserszolgálat is tartozik, ahol szakemberek nyújtanak segítséget a felmerülő problémák megoldásában, szükség esetén a kontaktszemélyek, kapcsolattartó családtag, szomszéd, barát, vagy opcionálisan szociális gondozó bevonásával. A Gondosóra programra való jelentkezés ingyenes, a szolgáltatás pedig havidíj mentes és Magyarország minden településén hozzáférhető a hét minden napján és órájában.

Vizsgálódnak a hatóságok

Az Integritás Hatóság és az adóhatóság is vizsgálja a Gondosóra-projektet – közölte néhány hete Hadházy Ákos a Facebook oldalán. 

A független országgyűlési képviselő azután tett feljelentést, illetve bejelentést, hogy egy birtokába került dokumentum szerint „nem a távol-keleti gyártótól, hanem egy dubaji cégen keresztül futtatva, 54 dollárért (21 ezer forint) veszi a 4iG ezeket a folyton lemerülő kütyüket” – írta bejegyzésében a politikus.

A képviselő szerint a másfél millió gondosórára összesen 107 milliárd forintnyi EU-s támogatást költenek el, tehát készülékenként 71 ezer forintot. Azt is hozzátette, nem tudja, mennyibe kerül az órákhoz a diszpécserszolgáltatás, mert azt a kormány nem árulja el, de ha arra megy el több tízmilliárd forint, akkor az szerinte csalás.

Hadházy Ákos az eljárásokról azt írta, hogy az Integritás Hatóság levele szerint az általa küldött és az ezután általuk beszerzett adatok alapján megalapozott a gyanú, így vizsgálatot indítanak. Az adóhatóság nyomozásról azt közölte, hogy először elutasították, azonban helyt adtak a panaszának és most „nyomozgatnak”.