Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján azt mondta: egy fideszes képviselő nyilatkozata arról árulkodik, hogy a kormánypárt győzelme esetén a nyugdíjak csökkentésére vagy a nyugdíjjárulék emelésére készül. Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szerint Tiba István fideszes képviselő egy februári sajtótájékoztatón kijelentette, a Fidesz azt tervezi, hogy a jövőben csak annyi pénzt fordítanak nyugdíjkifizetésekre, amennyit nyugdíjjárulékból beszednek.
A Fidesz reagálásában kiemelte: tizenkét nappal a választások előtt "a bűncselekmény-sorozatokból ki se látszó szocialisták kétségbeesett hazudozásba fogtak és olyannal vádaskodnak, amit ők maguk követtek el és ők maguk akarnak újra megcsinálni".
Mint írták, a Fidesz az egyetlen párt, amely megvédte és megvédi a nyugdíjakat, szemben a szocialistákkal és Korózs Lajossal, aki a Gyurcsány-kormány volt szociális államtitkáraként személyesen felelős abban, hogy a szocialisták egy havi nyugdíjat vettek el az idősektől, duplájára emelték a rezsijüket, nyugdíjadót akartak bevezetni és 2010-re a nyugdíjrendszer az összeomlás szélére került.
Legolvasottabb
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Forint vs. euró: lélektani határ alatt a nyitás
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Bennfentes gyanú: Mol-vezetők milliárdokat kaszáltak a Barátság kőolajvezeték leállásával
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd