Azok, akik elmulasztották megfizetni a gépjárműadót, még kérhetik június 30-ig az automatikus, öt havi pótlékmentes részletfizetést, a határidő jogvesztő, azaz még igazolási kérelemmel sem menthető ki a késedelem. Június 30-a a határideje a 2024-es globális minimumadó bevallásának is – erre hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
Emlékeztettek, a gépjárműadó öthavi pótlékmentes részletfizetése pár perc alatt igényelhető, legegyszerűbben a NAV mobilalkalmazásában, a NAV-Mobilban. Eddig már 32 ezren éltek ezzel a lehetőséggel. A hivatal mobilappjában benyújtott kérelmeket automatikusan – emberi beavatkozás nélkül – bírálja el a NAV, így az alkalmazásban percek alatt megjelennek az engedélyezett részletfizetés adatai. A NAV-Mobil – push üzenetben – figyelmeztet a részletfizetés előtti napon, hogy másnap esedékes a fizetés, amit legkönnyebben szintén az adóhivatal applikációjában lehet rendezni. A részletfizetést magánszemélyek vehetik igénybe, a likviditási problémával küzdő gazdálkodók pedig fizetési könnyítést kérhetnek.
Arra is kitértek, az applikáción kívül be lehet nyújtani elektronikusan vagy papíralapon is a kérelmet.
Ha valaki nem találja a gépjárműadó fizetendő összegét tartalmazó adóhivatali határozatát, használja a NAV gépjárműadó-kalkulátorát, amellyel kiszámolható a pontos összeg a teljesítmény és a gyártási év alapján
– tanácsolták.
Jelezték, a gépjárműadó átutalással is befizethető a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára. Ilyenkor az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell feltüntetni a közlemény rovatban, nem a rendszámot – áll a közleményben.
Szintén június 30-ig kell bevallaniuk, és megfizetniük az érintett normál üzleti éves multinacionális, vagy nagyméretű belföldi vállalatcsoportok magyarországi tagjainak a 2024-es adóévre vonatkozó globális minimumadót. A 24GLBADO-űrlap kizárólag elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) adható be.
Az a cég, amely elmulasztja a határidőt, akár 10 millió forintos mulasztási bírságra is számíthat
– írta a NAV.
