A járványhelyzetről, az omikron vírusváltozat terjedéséről, a maszkviselésről és a vakcinákról is beszélt az ATV-nek Pusztai Erzsébet immunológus.
Szerinte a patikai tesztek nem annyira megbízhatóak, főleg az omikron megjelenése miatt, így mindenkinek a PCR-tesztet javasolja, az a biztosabb, habár az sem 100 százalékos. „Óvatosság ellenére is nagyon tud terjedni ez az omikron változat, ezért is kell, hogy az ember FFP2-es maszkot hordjon” - tette hozzá. Az egészségügyi szakértő szerint már több országban is megállapították, hogy habár nagyon gyorsan terjed az omikron-variáns, kevesebb ideig tart a betegség, így nem tartja problematikusnak, hogy változtatnak a karanténszabályokon, a 10 nap helyett pedig csak 7 napig kell majd otthon maradnia a felnőtteknek.
Kapcsolódó
Végig kell gondolni, hogy a tünetmentesség, vagy a minimális tünetek esetén a kevesebb ideig tartó karantén is elfogadható lehet. Úgy véli, az oktatásban káosz uralkodik, rohamosan terjed a variáns az iskolások között, azonban van egy „érthetetlen szabály”, hogy az oltott gyerekek jelenléti oktatásban kell, hogy részesüljenek, így megosztottabbak az osztályok is – magyarázta.
Nagyon sokan vitatják a negyedik oltás szükségességét, Pusztai Erzsébet szerint abban az esetben jöhet szóba, ha valakinek immunrendszert érintő betegsége van, így nehezebben alakul ki a védettség. Ez viszont nem igaz mindenkire. Pusztai közölte: „Magyarországon van egy másik kör, akik első két oltásként kínai vakcinát kaptak. Az ő esetükben mindenképp fontos, hogy a második kettő oltás, az a korszerű vakcinák közül kerüljön ki."
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg