Egészen a kormányzati szintig jutott az oltástagadó szülők tevékenysége.
Lukács László György jobbikos országgyűlési képviselő felidézte Pintér Sándor belügyérnek írt levelében, hogy a civil szférából érkező jelzések, aggódó szülők információja alapján a Belügyminisztérium (BM) egyik államtitkára, Zsilinszky László készített egy olyan szakmai iránymutatást a szociális intézményeknek, "amely a gyermekvédelmi rendszer egyes szereplőinek nyújt iránymutatást és ad kötelezettségeket olyan szülőkkel szemben, olyan gyermekek ügyében, akik megtagadták gyermekeik kötelező gyermekkori oltását".
A politikus szerint az iránymutatásban az szerepel, hogy ilyen esetekben (oltás megtagadása) kötelező a gyermekvédelmi rendszer intézményeinek a gyermek gondozásba vételére javaslatot tenni a gyámhivatalok felé.
A Pintér Sándor nevében válaszoló Rétvári Bence államtitkár (BM) először rögzítette: Magyarországon a gyermekek érdeke, biztonsága és egészsége az első. Hangsúlyozta, a jogi szabályozás mögött húzódó jogalkotói szándék egyértelműen az államnak a gyermekek, egyének, családok, közösségek fertőző betegségekkel szembeni egyéni és kollektív védekezőképessége megteremtésére, és annak eredményes fenntartására irányul, mely mindannyiunk közös felelőssége.
Majd elismerte azt is, hogy
az utóbbi időben az országban működő több család- és gyermekjóléti szolgálattól, család- és gyermekjóléti központtól érkezett jelzés az ágazatirányításhoz, melyek szerint egyre növekvő számban fordulnak elő olyan esetek, amikor a gyermeket gondozó szülő, törvényes képviselő a kötelező védőoltásnak a gyermek részére történő beadását megtagadja.
Rétvári Bence szerint az egészségügyi alapellátást nyújtó szolgáltatóval - háziorvossal, házi gyermekorvossal, védőnővel -, való együttműködésnek, valamint
a kötelező védőoltás beadásának megtagadása a hatályos jogi szabályozás értelmében a gyermeket veszélyeztető súlyos oknak, a gyermeket veszélyeztető kiemelt okra utaló körülménynek minősül.
A kötelező védőoltás beadásának megtagadása tehát megalapozhatja a gyermek vonatkozó törvény szerinti súlyos veszélyeztetettségét, melynek megszüntetését célzóan a család- és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtónak a jogszabályokban és a szakmai szabályozókban meghatározott feladatai vannak. "Ennek megfelelően a kiadott szakmai iránymutatás rögzíti, hogy a veszélyeztetettség jelzésével és a gyermekek védelmével összefüggésben a család- és gyermekjóléti szolgálat, illetve a család- és gyermekjóléti központ a veszélyeztető körülmények megszüntetése érdekében a szülőnek támogató segítséget nyújt" - fogalmazott a belügyi államtitkár. Bár azt nem részletezte, mint jelent a támogató segítség.
Majd arról tájékoztatta a politikust, hogy a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedés kezdeményezése nem kizárólag, és főként nem elsősorban a gyermek nevelésbe vételének kezdeményezését jelenti, különösen nem a gyermek kötelező védőoltásának megtagadása vonatkozásában. "Ilyen esetekben ugyanis az elmaradt védőoltás beadása a gyermek védelembe vételével - amely nem jelenti a gyermeknek a családjából történő kiemelését - biztosítható" - hangsúlyozta Rétvári Bence.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek