Mark Zuckerberg hetente többször viseli ugyanazt a ruhát és folyamatosan MMA harcosokkal edz, a furcsa szokások a Meta vezérigazgatójának szigorú napi rutinjához tartoznak, írja a New York Post.
A Facebook 39 éves alapítója, aki jelenleg a Forbes szerint a világ 6. leggazdagabb embere, minden reggel ugyan azt a hibát követi el, mint sokmillió ember, azonnal megnézi a telefonját – a Business Insider a milliárdos korábbi interjúi alapján állította össze Zuckerberg átlagos napját.
Zuckerberg reggel 8 óra körül ébred, és az aktuális világeseményektől függően percekig vagy még annál is tovább nyomogatja a telefonját és ellenőrzi a Facebook, Messenger és WhatsApp platformjait – mondta a vezérigazgató még egy 2016-os interjúban. „Elég szomorú helyzet, hogy őszinte legyek” – ismerte el akkor. Hozzátette: a Facebookot leginkább akkor pörgeti, mielőtt beteszi a kontaklencséjét, mivel nem jól lát.
Joe Rogan, a közel 16 millió feliratkozóval rendelkező The Joe Rogan Experience-csatorna házigazdája egyszer azt mondta a milliárodsról, amikor behívta a műsorba, hogy a szokásai olyanok, mint ha valakit minden egyes reggel jól gyomorszájon vágnának, majd azután hosszú órákig azzal van elfoglalva, hogy visszatárjen a valóságba, újra produktív és stresszmentes legyen. Arról már nagyon sok cikk született, hogy lefekvés előtt és ébredés után sem célszerű üttetni magunkat a hírekkel, hanem időt kell adni arra, hogy felpörögjünk, sőt, be sem kellene vinni a mobilunkat a hálószobába, ahogy a tévét sem.
A Meta vezére miután letette a telefont tornázni szokott, korábban hetente háromszor ment futni, most a harcművészeteknek él, MMA edzésekre jár, és dzsúdzsucuzik. Emellett erőnléti és kondicionáló munkát és mobilitási tréninget is végez. Nemrég edzés közben elszakadt a keresztszalagja, még mindig lábadozik.
Egy ideig pedzegették, hogy Zuckerberg és a a szintén technológiai mogul Elon Musk egy jótékonysági ketrecharcmérkőzésre készülnek, ám Zuckerberg végül lefújta a dolgot, azt állítva, hogy Musk nem gondolta komolyan a harcot. Musk azt mondta, hogy még mindig hajlandó megküzdeni Zuckerberggel „bármikor, bárhol, bármilyen szabály szerint”.
Csirke és marha, meg fagyi
Bár azt sosem árulta el, hogy mit eszik reggelire, Zuckerberg azt állítja, hogy napi 4000 kalóriát fogyaszt, hogy lépést tudjon tartani az intenzív edzésprogrammal. A Mc'Donalds Thread-jében, ahol az étterem azt a kérdést tette fel, hogy mit ennének a követők a mekiben azt válaszolta, „20 nuggets, egy negyedfontos(Európa legtöbb országában, így Magyarországon is McRoyal-ként ismert szendvics) , nagy sült krumpli, Oreo McFlurry, almás pite, és talán néhány sajtburger későbbre?".
A milliárdos azt is elárulta, hogy minden nap ugyanazt a ruhát viseli, amivel időt spórol meg, és a cégre tud fókuszálni. Hetente körülbelül 50-60 órát tölt az irodában, és bár az üzleti találkozói miatt folyamatosan változik a napirendje, mindig szakít időt a családjára. 2012-ben feleségül vette régi harvardi barátnőjét, Priscilla Chan gyermekorvost, és három közös lányuk van: Maxima, August és Aurelia.
Választás elé állítja a felhasználókat Mark Zuckerberg. Az ultimátum így hangzik: ha fizetsz, nem használjuk az adataidat, ám ha nem fizetsz, nem ígérünk semmit. Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!