Az októberi pályázati fordulóban azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik az Erasmus+ programban részt vevő országok valamelyikében élnek, és 2004. január 1. és 2004. december 31. között születtek. Akik a jövő év második felében töltik be a 18. életévüket, azok a 2023. márciusi fordulóban pályázhatnak majd - idézi az Európai Bizottság bejelentését az MTI.
A pályázat október 11-én, kedden délben nyílik meg, és október 25-én, csütörtökön délben zárul. Jelentkezni az Európai Ifjúsági Portálon lehet, ahol öt kvízkérdést és egy kiegészítő kérdést kell megválaszolni.
Azok a pályázók, akik megfelelnek a részvételi feltételeknek és sikeresen válaszolnak a pályázati kérdésekre, 2023. március 1. és 2024. február 29. közötti időszakban használhatják fel az utazási igazolványukat, és legfeljebb 30 napig lehetnek úton.
Mivel az ifjúság európai éve program keretében megnövelt költségvetésnek köszönhetően idén két pályázatot is kiírt az Európai Bizottság, 2022-ben összesen 70 ezer utazási igazolványra lehet pályázni. A kiválasztott pályázók ezúttal kedvezménykártyát is kapnak, amellyel több, mint 40 ezer féle kedvezményt vehetnek igénybe tömegközlekedési eszközökön, kulturális rendezvényeken, szállásokon, éttermekben, sportrendezvényeken és egyéb helyeken - közölte az uniós bizottság.
A kiválasztott fiatalok egyedül vagy legfeljebb 5 fős, a támogatható korosztályba tartozó fiatalokból álló csoportokban utazhatnak. A fenntartható utazás előmozdítására az uniós program főként a vasúti utazást támogatja. Annak érdekében azonban, hogy minél több helyre eljuthassanak az EU-ban, a résztvevők más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, buszt vagy kompot is például, illetve kivételes esetekben a repülőjegyre is felhasználható az igazolvány. Így a távoli területeken vagy szigeteken élő fiatalok előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy részt vegyenek a programban.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott