A héten megvette a budapesti, Dobogóként emlegetett területen a kormány a dél-budai szuperkórház telkét. A beruházásra eddig 4 milliárd forintot költöttek, az 1700 férőhelyes kórház felépítése akár a 140-150 milliárd forintba is kerülhet - ismertette a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A helyszínválasztásról elmondta, hogy ezt Noll Tamással építész, a MOM Park tervezőjével egyeztetve választották ki, a három lehetséges helyszín közül. Az egyik a Szent Imre Kórház volt, azonban kézenfekvőbb volt új helyszínt találni. Nem tartja összeférhetetlennek, hogy Dél-Budán a választott telek egy korábbi fideszes önkormányzati képviselő, Tamás László tulajdonában volt, aki 2010 után a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottságának külsős tagjaként dolgozott.
Kapcsolódó
A kormány emellett átszervezné a sportorvosi ellátást is. A sportorvosi igazolások kiállításába és az ellátásba bekapcsolódhatnának a házi orvosok is.
Az elkövetkező években 700 milliárd forintot költenek majd a budapesti egészségügyre a tervek szerint. A 40 milliárd forintos keretösszegű Egészséges Budapest programról már döntöttek is. Ennek része egy 20 milliárd forintos egészségügyi eszközbeszerzés is.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet