"A komáromi kórház 2013 óta közel egymilliárd forintot költhetett fejlesztésre, ez is azt bizonyítja, hogy az intézménynek van jövője" - mondta Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője. A most befejeződött fejlesztés az állami költségvetés forrásaiból valósult meg - tette hozzá.
Ferencz Péter főigazgató elmondta, a várandósgondozás színvonalának emelése érdekében beszereztek egy felsőkategóriás nőgyógyászati genetikai, ultrahangos vizsgálókészüléket, valamint úgy fejlesztették a már meglévő digitális röntgent, hogy a műszer leleteit a megye összes kórházában fogadni lehessen. (Megvette a kormány a telket - mégis Dobogón lesz az új budapesti szuperkórház.)
A kórházban teljes energetikai felújítást végeztek el az élelmezési részlegben, a kazánházban és a röntgendiagnosztika épületben, valamint részben új konyhai eszközöket szereztek be - írja az MTI.
A beruházás keretében új szünetmentes áramforrásrendszert alakítottak ki, a berendezés teljes áramszünet esetén is képes a kórház folyamatos áramellátásának biztosítására.
A komáromi Selye János Kórházban 70 ágyas krónikus belgyógyászat működik, 20 ágyon nyújtanak aktív reumatológiai ellátást, az egynapos nőgyógyászati és ortopédiai sebészet részlege 15 ágyas.
Az intézmény korábbi fizetési elmaradása 30 millió forint, azonban júliustól már nem termelnek adósságot - ismertette a főigazgató.
Képünk illusztráció
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el