Tovább csökkent a Mapei építőipari bizalmi indexe, a tavalyi 3,6 pontos értékelés után 2023-ban 3,35 pontot adtak átlagosan az építkezők az 5 pontos skálán – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.
Az építőiparban a bizalom csökkenése mögött a kontár szakemberek számának az emelkedése aggodalomra ad okot. A friss kutatás szerint a kontármunkák átlagos kárösszege 820 ezer forintra nőtt idén, ami egy év alatt tíz százalékos emelkedést jelent.
Csak minden harmadik felújítás volt mestermunka
Kismértékben, de emelkedett a kontármunka-károsultak száma is, a tavalyi 21 százalék után az építkezők vagy felújítók 23 százaléka számolt be arról, hogy számára nem megfelelő munkát végző szakemberrel találkozott.
A válaszadók közül majdnem minden ötödik találkozott kókler szakemberrel, és 36 százalék mondta azt, hogy az otthonában elvégzett felújítási vagy építkezés az mestermunka volt.
Markovich Béla szerint a negatív számok mögött egyrészt az is állhat, hogy a kutatást idén feleannyian, csupán kétezren töltötték ki, korábban a válaszadók száma ennek a duplája vagyis négyezer volt. Valamint az áremelkedések és a beruházások számának csökkenésével magyarázhatók a tavalyi évhez képest rosszabb adatok.
A szakember szerint az emelkedő építési költségek és az általános gazdasági nehézségek hatására az építtetők alacsonyabb minőségű és árú anyagokkal, valamint alacsonyabb áron dolgozó szakemberek választásával igyekeztek csökkenteni a költségeiket, ami megágyaz a kontármunkának.
Úgy véli, az építőipar a gazdaság motorja, és ha ebben a szektorban nem mennek jól a dolgok, akkor az kihat Magyarország teljesítményére is.
Vannak millió feletti kárösszegek is
Regionális megoszlás szerint idén Észak-Magyarországon a legalacsonyabb a kontármunkák átlagos kára, 413 ezer forint. Ennek majdnem háromszorosa, 1,2 millió forint jut a Dél-Alföldön élőkre.
Utóbbi régióban közel kétszeresére emelkedett a kontármunkák kára az egy évvel korábbihoz képest, aminek az oka, hogy néhány kiemelkedően magas káresemény jelentősen megemelte az átlagot.
Szintén jelentősen emelkedett a kontárok által okozott károk összege a nyugat-magyarországi régióban, valamint az Észak-Alföldön is. Az előbbinél a kárösszeg 1 millió forint fölé emelkedett, utóbbinál 825 ezer forint volt.
Kis mértékben csökkent, de még mindig 1 millió feletti a kárösszeg a Pest vármegyét lefedő közép-magyarországi régióban. Ugyancsak jelentősen, 600 ezer forintra csökkent az átlagos kár a Közép-Dunántúlon. Budapesten alig érezhetően emelkedett a károk mértéke.
Az ácsok ezt elszúrták
Ha a szakmákat nézzük, akkor a legkevésbé az ácsokkal, a bádogosokkal és a burkolókkal voltak megelégedve a építtetők.
A gépészek, a víz- és gázszerelők, a villanyszerelők többségével pedig elégedettek voltak az építkezők.
A területi adatok alapján Markovich Béla szerint minden vármegyében csökkent az építőiparba vezetett bizalom. A legnagyobb változás Győr-Moson-Sopron vármegyében volt, 3,7 pontról 3,1 pontra zuhant.
Ugyancsak jelentős visszaesést mutatnak a zalai adatok is, ahol a bizalom 3,7 pontról 3,3 pontra esett. A legmagasabb az építőiparba vetett bizalom Heves, Békés, Tolna és Veszprém vármegyékben jellemző. A legalacsonyabb Jász-Nagykun-Szolnok, Győr-Moson-Sopron, Nógrád vármegyékben és Budapesten - sorolta Markovich Béla.
A jövőbe vetett bizalom siralmas, 49 százalék szerint rossz irányba mennek a dolgok, magasak az árak és a díjak. De azért nincs veszve minden Markovich Béla szerint, mert minden negyedik válaszadó javulást vár a következő években.
Az adatokat elemezve a kontármunka területén nem várnak jelentős javulást az építtetők: 79 százalék nem számít fejlődésre az évtized végéig, és csupán 20 százalék gondolja, hogy csökkenni fog a kontármunkák száma.
A tegnap esti csok bejelentéssel kapcsolatban Markovich Béla elmondta:
minden támogatás pozitív hatással lesz az építőiparra, ez mindenképpen segíti a lakáshoz jutást, vagy felújítást.
Ha az intézkedés esetleg már 2024. január 1-től életbe lép, akkor az egy bizonyosságot jelent a felújítóknak, a jelenlegi bizonytalan helyzettel szemben. Lesz egy kis építkezésre buzdító segítség - emelte ki.
Az Economxnak azt mondta: az általuk létrehozott jó szakembereket összegyűjtő adatbázisban már 1100-an szerepelnek. De mindenkinek azt tanácsolja, referenciák és ajánlás nélkül senkitől ne rendeljenek meg munkát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!