A Szíjj Lászlóhoz tartozó Duna Group megvásárolta az egyik nagyobb lengyel építőipari szereplőnek számító Mota-Engil Central Europe (MECE) cégcsoportot, ami a jövőben MECE Duna Polska S.A.-ként folytatja tevékenységét.
A lengyel cégcsoport több mint 800 munkavállalót foglalkoztat, éves forgalma átszámolva eléri a 83 milliárd forintot, amivel a helyi középmezőnyben tartozik. A vállalat elsősorban út- és hídépítéssel foglalkozik, hat aszfaltkeverő telepet és egy gránitbányát is működtet, de irodaházakat és hoteleket is épít.
Ez a harmadik érdekeltsége Lengyelországban az egyik legnagyobb magyarországi útépítőnek, korábban megvette az út-és hídépítő Banimexet és az acélszerkezeteket gyártó WKS-t.
Az mfor információi szerint Szíjj Lászlóék egész Közép-Európában meghatározó szerepet akarnak betölteni, ezért a csehországi piacot is megcélozták. Itt egyelőre egyelőre nem önállóan, hanem helyi és szlovák cégekkel együtt lépnek fel.
A Duna Grouphoz tartozik többek között a Duna Aszfalt is, amiből idén 5 milliárd forint profitot vett ki Szíjj.
Jelentősen jobb adózott eredmény után saját fejlesztésekre fordítja forrásait a Duna Aszfalt Zrt.
A Duna Group eredménykimutatása alapján a vállalat adózott eredménye jelentősen nőtt 2023-ban.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak