Jelentősen csökken a bűnesetek száma 2017-ben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal részletes adataiból.
Bár a múlt évben is sok bűncselekmény történt, összesen 226 ezer, azaz napi átlagban több mint 600, ez 2016-hoz képest jelentős javulásnak felel meg, akkor ugyanis 291 ezer eset került be a hivatalos statisztikákba.
Év | Bűncselekmények száma (darab) | Bűnelkövetők száma (fő) | Sértettek száma (fő) |
2013 | 377 829 | 103 615 | 247 521 |
2014 | 329 575 | 105 584 | 216 520 |
2015 | 280 113 | 99 018 | 184 809 |
2016 | 290 779 | 98 136 | 157 793 |
2017 | 226 452 | 90 369 | 154 453 |
Forrás: KSH |
A bűncselekmények számának több mint 20 százalékos csökkenése mellett az elkövetők száma is mérséklődött, igaz jóval kisebb mértékben: tavaly több mint 90 ezren voltak, szemben a 2016-os 98 ezerrel. Egész pontosan a bűnelkövetők száma 7767-tel 90 369-re csökkent egy év alatt.
Az előbbi adatok kedvezőek, az viszont árnyalja a képet, hogy a sértettek száma csak minimálisan csökkent. 2016-ban 154 ezren voltak, míg egy évvel korábban 157 ezren, tehát mindössze 2 százalékos volt a csökkenés. (A fenti táblázatból és az alábbi interaktív adatgrafikákból kiderül, hogyan alakult a nyilvántartott bűnesetek, az elkövetők és a sértettek száma az elmúlt években.)
A hivatalos statisztika egyébként azt tekinti bűnelkövetőnek, aki büntető-jogilag felelősségre vonható gyanúsított és vele szemben a nyomozás megállapította, hogy legalább egy bűncselekményt elkövetett.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Lesújtó bizonyítvány érkezett, a Belügyminisztérium a pánikgombra tenyerelt

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak
