Van olyan intézmény, ahol a fiatalabb egyetemista tanárjelöltekre „egyszerűbb” feladatokat bíznak – például napköziztetés vagy felügyelet –, de az is előfordul, hogy eseti helyettesítésekre, tanórák megtartására is beosztják őket értesült a Népszava.

Végzős tanárszakos hallgatók bevetésére már az előző tanévben is volt példa, a kormány törvényben is megerősítette, hogy szakképzettségük megszerzéséig, legfeljebb egyéves időszakra óraadóként lehessen alkalmazni őket, de ez az alacsonyabb évfolyamokra járókra nem érvényes.

A lap érdeklődött a Klebelsberg Központnál, hogy pontosan milyen jogszabályi alapja van annak, hogy egyes iskolákban akár elsőéves tanárszakos hallgatókat is alkalmaznak. Válaszukban annyit írtak,

a hatályos jogszabályok meghatározzák a foglalkoztatási kereteket, a foglalkoztatás jogszerűségéért pedig az iskolák fenntartói a felelősek.

„A tankerületi központok mindent megtesznek a feladatok szakszerű és jogszerű ellátásért” – közölték.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője, Nagy Erzsébet a lapnak azt mondta, több olyan esetről hallott, amikor nem csak végzős tanárszakos egyetemistákat vettek fel iskolákba dolgozni. Arról is mesélt, hogy az előző tanévben meghívást kapott a Pécsi Tudományegyetemre, ahol pedagógushallgatóknak tartott munkajogi felkészítést.

– Ott sem csak végzős hallgatók voltak, de amit először kicsit furcsának találtam, hogy leginkább az eseti helyettesítések szabályairól, azok kifizetéséről érdeklődtek. Kiderült, hogy szinte valamennyien dolgoznak már, van, akit közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztattak.

Sokukat pedig helyettesítésekre is beküldik órákat tartani, amit nem lehetne, abszolút jogsértő

– fogalmazott az érdekvédő. 

Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás szerint a hallgatókat legfeljebb pedagógiai asszisztensi munkakörben lehetne alkalmazni szakképzett pedagógus mellett, vagyis felügyelhetnek a diákokra szünetekben, ebéd közben, napköziben – ami szerinte még mindig jobb annál, mint amikor a takarítónőt vagy az iskolaőrt kérik meg ugyanerre. Azt törvénysértőnek tartja, ha az egyetemistákra önálló órák megtartását, helyettesítést is rábíznak – mondta a lapnak.

 

 

 

A szorongató tanárhiány mellett is fix munkaidőt kapnak a pedagógusok

Úgy kell elkezdeni pénteken az új tanévet, hogy a státusztörvény végrehajtási rendelete még mindig nem ismert. A tanárok a magasabb munkaterhelés és a tantárgyfelosztás miatt is aggódnak, ezért a PDSZ nyílt levelet küldött Maruzsa Zoltánnak, a közoktatásért felelős államtitkárnak. Bővebben>>>