A lapnak nyilatkozó Nagy Ákos keszthelyi fogorvos szerint az utóbbi 15 évben 17 milliárd forinttal kaptak kevesebbet munkájukért, mint a háziorvosok. Ezt többször is szóvá tették az egészségügyi kormányzatnak, szóban kaptak is biztatást, de a finanszírozást soha nem rendezték. Ezért kezdtek aláírásgyűjtésbe, és már hétszázan, azaz az alapellátásban dolgozók negyede írta alá: ha szükséges, ők hajlandók akár tiltakozó akcióban is részt venni. Ha összegyűlik még háromszáz aláírás, lépnek és megszervezik az országos munkalassítást.
Csaknem 300 betöltetlen fogorvosi körzet van, ez arányait tekintve annyi, mintha 600 háziorvosi praxis nem működne. Az üres körzetekbe nem is egyszerű orvost találni, a frissen végzettek alig tíz százaléka tervezi, hogy közfinanszírozott körzetbe vállal munkát.
Kapcsolódó
A Bokros-csomag idején, amikor a kormányzat csak a gyermekellátást és néhány időskori kezelést hagyott meg, tízmillió fogat veszített el a lakosság, a mostani összeomlásnak ennél nagyobb kárai lehetnek - mondja a keszthelyi fogorvos.
Nagy Ákos szerint most a kormányzat egy-egy állampolgár fogászati ellátására évente 2800 forintot biztosít, és csak annyit szeretnének, hogy ezt az összeget 1700 forinttal kiegészítsék ki.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Ez már nem csak egészség: rekordot döntött egy váratlan pénzügyi megoldás