Az Integrált Betegjogi Szolgálat adatai szerint az elmúlt 12 év alatt a két és félszeresére nőtt a munkatársaikhoz panasszal fordulók száma. Csaknem kétharmaduk (63 százalékuk) az egészségügyi ellátáshoz való jog miatt fordult a betegjogi képviselőkhöz.

Arról az Economx is írt, hogy 2023-ban 23 877 betegjogi panasz érkezett Integrált Jogvédelmi Szolgálathoz, egy évvel korábban 22 867 panaszról tudott a hatóság, mondta Novák Krisztina, a Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálat főigazgatója. 
 
Július elején az RTL számolt be arról, hogy a tűző napon órákig várakoztak a betegek Győrben azért, hogy időpontot kapjanak MR- vagy röntgen-vizsgálatra. Ott havonta csupán egyszer regisztráltathatják magukat a páciensek ezekre az ellátásokra, azaz aki lemarad, egy hónap múlva próbálkozhat újra. Tavaly augusztusban is beszámolt hasonló esetről a sajtó, amikor a fővárosi VIII. kerületi szakrendelőben mintegy 100, az ultrahang-vizsgálatra szoruló várt arra, hogy időpontot kapjon. Volt olyan várakozó is, aki reggel öt órakor már odaállt, azért, hogy biztosan orvoshoz jusson a következő négy hétben.

A Válasz Online podcastje pedig július elején foglalkozott azzal, hogy emberek ezrei esnek ki a tb-ellátásból, mert amíg évekig várakoznak egy műtétre, lejár a táppénzjogosultságuk, ami főszabályként maximum egy év lehet.

Az egészségügyi törvény az emberi méltósághoz való jognál említi azt, hogy egy beteget csak a legszükségesebb ideig lehet várakoztatni – mondta Weidinger Kinga egészségügyi szakjogász a Szike adásában. Ugyanakkor azt is hozzátette: nincsen egzaktan meghatározott időtartam arra, hogy mennyi ideig lehet várakoztatni egy beteget arra, hogy ellátáshoz jusson.

Az egészségügyi törvény betegjogokkal foglalkozó része rögzíti azt, hogy a beteget tájékoztatni kell a várólistára helyezés okáról, a késedelem várható időtartamáról, illetve annak az esetleges következményeiről. Hogy ez mindig megtörténik-e a gyakorlatban – az a jogász tapasztalata szerint – intézményenként változik.

Weltner János sebész, főorvos ehhez hozzátette, hogy ismeretei szerint nincs olyan betegség, amelynek jót tenne a várakozás.

Alapvetően minden betegség a leghatásosabban a lehető legkorábbi stádiumában operálható vagy kezelhető gyógyszeresen. Ez nem csak az daganatos betegségekre igaz, hanem minden egyébre, köztük az ízületi problémákra és az azokkal gyakran összefüggésben lévő a protézis-műtétekre is.

Ha egy ízület állapota évekkel ezelőtt elkezdett romlani, az nem áll meg a várakozási idő alatt sem. A fájdalom, a munkaképtelenség sem szűnik meg. Még társadalom számára is kimutatható veszteséget okoz, ha sokat kell várni.

Weltner János szerint nem az intézmények tehetnek várólisták túlzott hosszáról, hanem a költségvetési források és a kapacitások hiánya.

Mint mondta: szükség lenne egy társadalmi megegyezésre ha úgy tetszik egy szép nagy nemzeti kerekasztalra, ami meghatározza azt, hogy mi az állam kötelezettsége az egészségügyi ellátás során.

Júniusban a három leghosszabb várólistán, csípő-és térdprotézisért, valamint szürkehályog-műtét miatt több mint 29 300-an várnak műtéti beavatkozásra, míg 2025. márciusában ugyanezekre a beavatkozásokra 27 ezer beteg várt. Vagyis néhány hónap alatt újabb kétezerrel nőtt a három műtéttípus esetében a várakozók száma, erről itt írtunk bővebben>>>>>

Pintér Sándor kirúgta az egészségbiztosító főigazgatóját

Kiss Zsoltot július 15-i hatállyal mentette fel a belügyminiszer, erről itt olvashat bővebben.