A kormány számos családtámogatási intézkedésről döntött az elmúlt időszakban, valamint a központi kommunikációnak is fontos eleme, hogy a gyermeket vállalókat kívánják segíteni a jövőben is. Azonban a családok számára havonta elutalt juttatás, a családi pótlék módosítása eddig rendre kimaradt az állami lépések közül. A nevelési ellátásra, és iskoláztatási támogatásra bontott rendszer havi legalacsonyabb összege 12 200 forint, a legmagasabb folyósított összeg havonta pedig 25 900 forint lassan 13. éve, mert 2008 óta nem nyúltak a rendszerhez.
Ebben a témában kérdezte Farkas Gergely független parlamenti képviselő a családügyi minisztert, Novák Katalin, aki helyett Zsigó Róbert válaszolta azt a tételmondatot, hogy
Kapcsolódó
a kormány az eddigi családpolitikájával és a jövőben is a segélyezés helyett a munkára ösztönző aktív támogatásokra kíván nagyobb hangsúlyt helyezni.
Ez alapján tehát vélelmezhető, hogy a közeli jövőben nem is fog emelkedni a családi pótlék mértéke. A kormány intézkedéscsomagját is ismertette Zsigó, amíg ezt közölte, vagyis hogy:
- 2010, a Fidesz-KDNP kormányzást kezdetén visszaállították a gyermek 3 éves koráig járó GYES-t,
- 2011-ben bevezették a családi adókedvezményt, a
- 2012-ben elindult az Otthonteremtési Program;
- 2014. január 1-től bevezették a Gyed Extra intézkedéscsomagot;
- 2014-től a családi kedvezmény a személyi jövedelemadó mellett a járulékokból is érvényesíthető;
- 2015-től bevezették az első házasok adókedvezményét;
- bölcsődefejlesztési programot indítottak;
- 2018-tól a gyermekeket vállaló családok csökkenthetik a lakáshitel-tartozásaikat, továbbá gyermek születése esetén az édesanyák Diákhitel terhei is csökkennek;
- 2019. július 1-től elindult a Családvédelmi Akcióterv.
Zsigó azt is kiemeli, hogy a 2021-es költségvetésben elfogadott keretösszeg 2300 milliárd forint családtámogatásra, míg az otthonteremtés becsült többletkiadásával kiegészülve 2021-ben 2600 milliárd forintot fordítanak a családokra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Mentességet kap Magyarország, Szijjártó Péter örül

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Miért vártak heteket, hogy ledobják a bombát Orbán Viktor csatájában?

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

A szomszédba már betört a járvány

Eurómilliárdos veszteséget halmozott fel a Magyarországon is leépítő autóipari beszállító

Késes támadás Németországban: két ember súlyosan megsérült, egyikük életveszélyesen
