Novembertől lesz elérhető Covid elleni vakcina – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). A hivatal a WHO májusban kiadott vakcinaajánlásával összhangban elindította a Covid-19 elleni oltóanyag beszerzését, és annak elérhetőségéről majd „időben” tájékoztatnak – írja a Népszava.
 
Az NNGYK adatai szerint egyre többen szenvednek az akut légúti fertőzésektől, és emelkedik a covidos esetek száma is. Ez utóbbi megbetegedés tünetei a felső légúti fertőzésekre emlékeztetnek: köhögés, torokfájás, orrdugulás, fejfájás, fáradtság, ritkábban pedig láz vagy emésztőrendszeri panaszok (például hányás, hasmenés). A hatóság a megelőzés érdekében a higiénés szabályok betartását ajánlja addig is, amíg megérkezik az oltóanyag.

Másfélszer több beteg jön egy-egy rendelésre most, mint a nyári hónapokban

 – mondta Keczéry Attila zuglói háziorvos.

Az alapellátó orvos minden egyes felső légúti panaszokkal érkező páciensét teszteli, és már minden második esete Covid-fertőzés.

A vakcina a leghatékonyabb védelem

A leghatékonyabb védelmet a súlyos megbetegedés ellen az oltás jelenti, csakhogy a Covid-járvány vége óta egyre nagyobb az oltásokkal kapcsolatos bizalmatlanság a lakosság körében – erről Oroszi Beatrix, a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának igazgatója beszélt az intézete által szervezett tudományos konferencián. 

Az önkéntes oltások esetében az elfogadottság még gyengébb; a 65 év felettiek mindössze 22 százaléka kérte az influenza elleni védőoltást, jóllehet 42 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy elfogadná azt, ha orvosuk ajánlaná. A bizalomcsökkenés nem csak a Covid-19 vakcinák esetében jelentkezett, hanem a pandémia után átterjedt más oltásokra is, amely a társadalomban széles körű bizonytalanságot generált, mondta az igazgató.