Az Egyenlő.hu, a modern szakszervezet CÖF-CÖKÁ-hoz eljuttatott levelében a szellemi honvédők támogatását kérte a kereskedelmi üzletek december 24-i zárva tartásának javaslatához.
A javaslatot támogatjuk értékelve, hogy a kereskedelemben dolgozók napi három műszakban szolgálják a vásárlókat. A kormány a munkaszüneti napok meghatározásánál a más szakterületen dolgozóknak a karácsonyi ünnepek előtt hatnapos pihenőidőt tesz lehetővé – teszik hozzá a közleményben és megerősítik, hogy
a CÖF-CÖKA össztársadalmunk szolidaritásának híve.
Szerintük az érintett területen munkavállalókért kiálló kormány, a cégek tulajdonosai és a dolgozói érdekképviseletek együttes szép gesztusa lehet az a megállapodás, amely biztosíthatja a kereskedelemben dolgozóknak és családjainak is a december 24-i pihenőnapot.
A kormányhoz közeli szervezet úgy látja, hogy a polgárok összefogása révén megoldható, hogy december 23-ig ünnepi vásárlásainkat befejezzük.
Ez azt is jelenti, hogy az érintett kereskedelmi vállalatoknál a bevétel és profit éves szinten nem csökken
– teszik hozzá.
A CÖF-CÖKA ráirányítja a figyelmet arra, hogy a modern kor vívmánya az egyre szélesedő házhozszállítás, valamint az 1-10 fő munkaerőt alkalmazó kisboltok folyamatos szolgáltatása, amelyek nyitva tartásukat saját maguk dönthetik el.
A karácsonyi ünnepekre való tekintettel most lehetőségünk nyílik arra, hogy egy pihenőnappal megajándékozzuk mindazokat, akik egész évben biztosítják zavartalan vásárlásainkat – zárják soraikat.
Az áruházi dolgozók is pihennének szenteste
Jövőre bővülne a karácsony környéki pihenőnapok száma egy friss rendelettervezet szerint, amelyből azonban kimaradtak az ünnepek előtti bevásárlási rohamban hétfőtől vasárnapig helytálló bolti alkalmazottak. Már az idei szentestére módosítást kezdeményez a szakszervezet. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?