A BYD gyár már épül az M43-as autópálya mentén, és a tervek szerint 2025 végén megkezdik az első elektromos autók gyártását.
A cég 1800-2000 eurós átlagbért kínál majd dolgozóinak, ami jelentős hatással lehet a dél-alföldi régió jövedelmi viszonyaira
Kapcsolódó
– írja az Index.
Erről Nagy Márton beszélt egy lakossági fórumon, és mint mondta, a jövőre megnyíló üzem nemcsak a régió infrastruktúráját javítja, hanem a béreket is felfelé húzza. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette:
míg a kecskeméti Mercedesben átlagosan 1600, addig a BYD durván 1800–2000 eurós átlagbért fizet, ez jelenlegi árfolyamán átszámolva 740 ezer–820 ezer forintos fizetést jelent.
Október utolsó napján pedig a BYD Szeged bejelentette, hogy megkezdte a toborzást leendő gyárába, ahová számos nyitott pozícióra várják a szegediek jelentkezését. Számos pozícióra keresnek munkaerőt, így várják a jelentkezőket:
- mérnöki;
- informatikai;
- gazdasági;
- adminisztratív;
- vagy akár gyártási-termelési;
- raktározási;
- karbantartási;
- vagy logisztikai pozíciókra is.
Az oktatásban is prioritássá vált a kínai nyelv tanítása:
- a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézete szeptembertől 10 általános és középiskolában teszi lehetővé, hogy a diákok kínaiul is tanulhassanak, az intézet nyelvtanárai összesen 430 tanulóval találkoznak hetente több alkalommal is;
- a Szegedi Szakképzési Centrum irányítása alatt működő szakképző iskolákból is jelentkezhettek a tanulók a Konfuciusz Intézet által felkínált lehetőségre. Összesen 90 fő oktatását tudta vállalni az Intézet, és október óta folyik kezdő szinten a kínai nyelvoktatás három intézményben, csoportonként heti két alkalommal: a Szegedi SZC Déri Miksa Műszaki Technikumban, a Szegedi SZC Gábor Dénes Technikum és Szakgimnáziumban, és a Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikumban.
A foglalkozásokat anyanyelvű kínai tanárok és magyar mentor tanárok tartják a diákoknak.
A szakképzési centrumok és az egyetem a BYD-val közös duális képzési programokat készítenek elő,
hogy a diákokat közvetlenül a munkaerőpiaci igényekhez igazodó oktatásban részesítsék. Az együttműködés célja, hogy a helyi fiatalok magas színvonalú tudással és jobb elhelyezkedési esélyekkel léphessenek a munkaerőpiacra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért