A fővárosban regisztrált 30 év feletti álláskeresők elhelyezkedését segíti a munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése elnevezésű munkaerőpiaci program, amelybe 2027 augusztus végéig 3236 embert akarnak bevonni – ismerteti Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
A május 16-án indult projekt megvalósítására a kormányhivatal a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz keretében 6,912 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott. A projekt forrását az Európai Unió és a magyar költségvetés együttesen biztosítja.
A közlemény szerint a munkaerőpiaci program segíti a fővárosban regisztrált 30 és 64 év közötti álláskeresők és inaktívak nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedését.
A projektben kiemelt figyelmet fordítanak azon 30 év feletti hátrányos helyzetű ügyfelekre:
- akik tartósan (legalább 12 hónapja) munkanélküliek;
- 50 éven felüliek;
- alacsony iskolázottságúak;
- 12 évnél fiatalabb kisgyermeket nevelő szülők;
- közfoglalkoztatásból kilépők;
- roma származásúak;
- valamint megváltozott munkaképességűek.
A programban jelenleg a munkáltatók hátrányos helyzetűek foglalkoztatásánál legfeljebb 6 havi, nem hátrányos helyzetűek foglalkoztatásánál pedig legfeljebb 4 havi bértámogatást igényelhetnek, a támogatás mértéke a munkáltatót terhelő bruttó bér 50 százaléka, havi 250 ezer forint.
Ezen felül a program résztvevői legfeljebb 12 hónapra lakhatási és utazási támogatást, valamint a képzés ideje alatt álláskeresést ösztönző juttatást kérelmezhetnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban