A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi olyan, előre beprogramozott eszközökkel kapcsolta össze a vezetékes telefonokat, amelyek folyamatosan emelt díjas számokat hívtak.
A rendőrség a nyomozást egy budapesti férfi feljelentése alapján indította. A károsult arról számolt be, hogy egy internetes hirdetés nyomán telefonvonal-használati szerződést kötött egy cég nevében eljáró, Kovalits Gáborként bemutatkozó férfival.
A férfi a szerződés aláírása után a vezetékes telefonra egy készüléket szerelt, ez felkeltette a sértett gyanúját, ezért másnap tájékoztatást kért a szolgáltatójától. Ekkor derült ki, hogy a felszerelt készülék alig egy nap alatt több mint egymillió forintos forgalmat generált. A becsapott férfi ezután tett feljelentést.
A XVII. kerületi nyomozók a sértett lakásán fogták el az ott ismét megjelenő csalót, és igazoltatása során kiderült valódi személyazonossága is. M. József gépkocsijából különböző iratok, biankó szerződések, valamint a korábban lefoglalt készülékkel megegyező szerkezetek is előkerültek.
A nyomozás eddigi adatai szerint M. József terhére további két, hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmény is felróható. Az ismert három csalás során több mint százmillió forint kár keletkezett.
A rendőrség szerint valószínű, hogy M. József korábban hasonló módszerrel többeket is becsapott, ezért várják azok bejelentését, akiket hasonló módon károsítottak meg.
A BRFK XVII. kerületi kapitánysága különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, valamint magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást M. József ellen.
Legolvasottabb
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Visszaszóltak a horvátok, kikérik maguknak ezt a hangnemet
Üzent a 4iG: teljesen irreleváns számukra, ki nyeri a 2026-os választásokat
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Abban a gigantikus hazugságban élünk, hogy ebből nyugdíj lesz
Az EU rákellenes harca kockázatokkal teli – itt a számvevőszék jelentése
Újabb fejeket vágott le a Meta, ezúttal a vármegyei lapokra esett a választás