Magyarországon először indít a BKK olyan, a közforgalmú buszok üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárást, amelyben a szolgáltatás teljesítését teljesen elektromos meghajtású járművekkel várják el – közölte a közlekedésszervező.
Ennek értelmében 2025-től ötven modern, teljesen elektromos, környezetbarát autóbusszal bővülhet a budapesti járműflotta.
Azt írják, amennyiben az eljárás eredményesen zárul, az új megállapodás a 2015-től forgalomba állt 240 autóbusszal teljesített, azonban 2025-től ütemezetten lejáró szolgáltatási szerződésekben foglalt feladatok egy részének ellátását biztosítja a jövőben. Az október 25-i ajánlati felhívás szerint a buszok üzemeltetésén túl az elektromostöltő-infrastruktúra kialakításról is gondoskodnia kell a szolgáltatónak.
A forgalomból kieső járművek kiváltására három közbeszerzést indított a BKK, összesen 150 autóbusz forgalomba állításával végzett szolgáltatásra.
A társaság megjegyzi, hogy a fővárosi flotta folyamatos fiatalításának köszönhetően már minden busz alacsony padlós Budapesten a tavaly 135 új járművel, idén pedig 150 modern, alacsony padlós, klimatizált és környezetbarát jármű állt forgalomba.
Bejöttek a tömegközlekedési appok: a nyugdíjasok is nyitottak rá, a bliccelő is kevesebb
Egyre többen használják ki azt a lehetőséget, hogy egy okostelefonnal már pár lépésben, gyorsan megvásárolható a menetjegy vagy bérlet bármely tömegközlekedési eszközre. A BKK tapasztalatai szerint még a nyugdíjasok is nyitottak erre a módszerre. A budapesti tömegközlekedési vállalat összértékesítéseinek immár 24 százaléka applikáción keresztül történik, de csaknem minden ötödik belföldi vonatozó is ily módon megváltott jeggyel utazott már 2021-ben is.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát