A klímaváltozás rekkenő kánikulákat eredményez minden évben, lassan nincs 40 Celsius-fok alatti nyár. Hatványozódik a hőérzet a nagyvárosok beton-dzsungeleiben, ahol az egyre csökkenő zöld területek száma miatt már-már keresni kell némi árnyékot.
A városi klímát ráadásul nemcsak az emberek viselik nehezen, hanem a növények is, ezért koránt sem mindegy, milyen fajokkal igyekszünk zöldíteni a nagyvárosok központjait- többek között ezek a megállapítások szerepelnek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatásának összegzésében.
dr. Orlóci László programvezető azt mondta, a nagyvárosok lakosainak hajlandóságot kell mutatnia a változásra, kompromisszumot kell kötniük bizonyos kényelmi feltételek nélkülözésével.
A kutatási anyagban szerepel, a komfortérzetünk csorbítása napjaink elkényelmesedett társadalmában, nehezen elképzelhető, hiszen közműrendszerekre szükség van, amik hatalmas részeket foglalnak el a városok és a hozzátartozó agglomeráció területéből.
Remek példa erre egy fasorral szegélyezett utca, amibe új közműhálózat kiépítése vagy felújítása a tervezett cél, ehhez viszont a fákat el kell távolítani eddigi helyükről. Ez pedig konfliktushelyzetet teremt a lakosság bizonyos körében. Mindez a zöldfelület-gazdálkodás kérdéskörébe tartozik, mint ahogy minden olyan zöldfelület a városban, amely az említett közegészségügyi okokat és célokat szolgálja
– mondta a szakember.
A kutatás tartalmaz egy másik tendenciát is, amely szerint egyre többen döntenek úgy, inkább be- vagy visszaköltöznek a városokba az esetlegesen jobb közlekedési, főleg időbeni feltételekben reménykedve, ám mindezt úgy, hogy az előző környezetükhöz hasonlóan, a belvárosban is zöld környezetben szeretnének élni.
Zöld város: minél több zöld felület, melyek környezeti hasznossággal bírnak
A hasznosság mértéke eltér egymástól, de hogy ez precízen mérhető legyen, ezáltal tervezhető és fejleszthető, az jelenleg nagyon átfogó kutatási témát jelent a szakemberek számára.
A jelenlegi trendek alapján a városok zöldítésének fő szempontjai, hogy legyenek fenntarthatók és magas ökológiai teljesítményűek és változatos növényfajokból álljanak.
Ezek a kritériumok megjelennek a telepített fasorokban éppúgy, mint a virágágyásokban. A diverzitás ezek közül kiemelendő, mivel ezek évelő ágyak lehetnek a virágok esetében, fenntartási szempontból olcsóbbak, emellett számos beporzónak biztosítanak élőhelyet és táplálékot.
Zöld hitel a zöld lakásokra
A Magyar Nemzeti Bank a Növekedési Hitelprogram részeként 2021 októberében indította a Zöld Otthon Programot, amelynek keretében a lakossági ügyfelek legalább BB energiahatékonyságú és legfeljebb 90 kWh/m2 éves primer energiaigényű új lakások, családi házak vásárlására és építésére igényelhetnek kedvező hiteleket.
A program elindulása megélénkítette a lakásépítési és a hitelezési piacot is.
Ehhez a lehetőséghez azok juthatnak hozzá, akik teljesítik az alábbi feltételeket:
- legfeljebb 70 millió forint hitelösszegig, maximum 25 évre, legfeljebb fix 2,5 százalékos kamattal vehető igénybe egyetlen alkalommal
- Az igényelheti, aki rendelkezik magyarországi lakcímmel, az ingatlan első tulajdonosává válik, és vállalja, hogy a folyósítás után legalább 10 évig az ingatlanban él, azt bérbe sem adja.
- A hitelnek legfeljebb négy adósa lehet, de nem kell minden adósnak tulajdonosnak lenni, de nem lehet olyan tulajdonosa az ingatlannak, aki nem adós.
- "Zöld CSOK-hitel" igénybe vehető
Az adós a lakáshitel teljes összegét a hitelszerződés megkötésének napjától számított legfeljebb 4 éven, egyösszegű lehívás esetén legfeljebb 3 éven belül hívhatja le.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Jön a készpénzkorlátozás az EU-ban: veszélyben a magyar alapjog?
