Megjelent a Nemzeti Adó és Vámhivatal honlapján annak a több mint 33 ezer civil szervezetnek a listája, valamint annak a 165 egyházi vagy vallási felekezetek a neve, amelyeknek 2024. május 21-ig a személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékát fel lehet ajánlani. Tavaly valamivel több mint 29 ezer szervezet volt jogosult az adónk egy százalékára.

Mint írják, bárki dönthet úgy idén is, hogy az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadójának 1 százalékát felajánlja egy regisztrált civil szervezetnek, további 1 százalékát pedig egy technikai számos vallási közösségnek vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, ami idén a Nemzeti Tehetség Program.

2023-ban a Mentőszolgálat kapta a legtöbb felajánlást

2023-ban a felajánlások száma mellett a felajánlott összeg is nőtt, így több mint 15 milliárd forint jutott el a civil szervezetekhez, közölte a Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány (NIOK), amely a NAV adataiból dolgozott.

2023-ban összesen több mint 1,8 millió leadott érvényes nyilatkozat érkezett a civil szervezetek számára. Ez a 2022-es évhez képest 26 százalékkal több egyszázalékos adófelajánlást jelent.

A 2023-as év nagy meglepetése volt a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány, akik először gyűjtöttek és rögtön a harmadik legnagyobb összeget érték el 191,8 millió forinttal. Több mint 21,2 ezren ajánlották fel számukra az adójuk egy százalékát, derül ki a NAV excel táblázatából.

A NAV adatok szerint az első 20 szervezetnél a felajánlott összeg minden esetben nőni tudott 2022-höz képest. Egy civil szervezetre eső felajánlók átlagos száma 2023-ban 62 volt.  A legtöbben az Országos Mentőszolgálat Alapítvány részére ajánlották fel az adójuk 1 százalékát, összesen 40 556-an, a mentősök alapítványának számlájára 337,2 millió forintot utalt el a NAV.

A kedvezményezett civil szervezetek száma: 29 505, ez 710-el több az egy évvel korábbinál.

Az egy civil szervezetre eső felajánlás átlagösszege évek óta növekszik, ez 2023-ban 519 576 forint volt, ami 139 439 forinttal több a 2022-es felajánlások összegéhez képest.

Így néz ki Magyarországon a nonprofit szektor

2022-ben 61 ezer nonprofit szervezet működött hazánkban, egyharmaduk alapítványi formában, kétharmaduk társas nonprofit szervezetként. A szektor meghatározó jellemzői lényegében nem változtak: a korábbi évekhez hasonlóan a klasszikus civil szervezetek voltak a legtöbben (88 százalék), de a nonprofit vállalkozások bevétele volt a legmagasabb átlagosan 556 millió forint – ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból, amit éppen a napokban hozott nyilvánosságra a nonprofit szektorról.

A nonprofit szervezetek összes bevételének reálértéke 2022-ben 17 százalékkal nőtt az előző évhez képest, és a munkavállalók száma is újra emelkedett, 3,3 százalékkal.

Az alapítványok jelentős részének tevékenysége a korábbi évekhez hasonlóan három fő területhez kötődött:

  • az oktatáshoz (31 százalék);
  • a szociális ellátáshoz (16 százalék);
  • valamint a kultúrához (16 százalék).

A társas nonprofit szervezetek körében:

  • a szabadidős (21 százalék) és sportegyesületek (22 százalék);
  • illetve a kulturális szervezetek (17 százalék) aránya volt ezúttal is a legnagyobb.

A településfejlesztés, a gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem kategória a szervezetek számának tekintetében nem, viszont összbevételük alapján kiemelkednek a többi tevékenységcsoport közül.

2022-ben ismét bővült a nonprofit szektor bevétele, ami elérte a 4 ezer milliárd forintot, az előző évit folyó áron 34 százalékkal, reálértéken 17 százalékkal haladta meg – derül ki a statisztikai adatokból.

Ezen belül is a köz- és a vagyonkezelő alapítványok bevételei emelkedtek meg a legjobban, továbbá átlagosan 1,5 százalékkal nőtt ebben az évben a településfejlesztéssel foglalkozó szervezetek összbevétele is.

Az 500 ezer forint alatti éves bevételű szervezetek aránya az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is jelentős, 2022-ben 32 százalékot tett ki.

Meghaladta az 55 milliárdot az adományok összege

A civil szervezetek tevékenységét a lakosság önkéntes munkával, például idő adomány és anyagi, illetve természetbeni hozzájárulással tudja segíteni.

A 2020-ban kezdődő koronavírus-járvány miatti korlátozások egyfelől megnehezítették az önkéntes tevékenység végzését, a betegség és az ideiglenesen vagy véglegesen megszűnő munkahelyek okozta bevétel- és jövedelemkiesések pedig a lakossági adományok visszaesését eredményezték, ugyanakkor 2021-től már ismét növekedést mutatnak az adatok, 2022-re pedig még nagyobb lett az aktivitás az önkéntességben.

Az önkéntesek száma a civil szervezeteknél 2022-re 387 ezerről egy év alatt 403 ezer főre nőtt. A munka értéke a 2021-es óradíjakkal számolva 114 milliárd forintról 150 milliárd forintra emelkedett. Az állampolgárok által befizetett adományok a 2021-ben mért 48 milliárd forinttal szemben 2022-ben már 55,8 milliárd forintot tettek ki.