Megkezdte az átadás-átvételi dokumentumok átvizsgálását a Vitézy Dávid vezette Közlekedési és Beruházási Minisztérium, és már az első napokban súlyos trükközésre bukkantak:
A miniszter elmondása szerint 286 milliárd forintnyi közlekedési kiadást egyszerűen nem tüntetett fel Lázár János néhai tárcája az idei büdzsében.
Vitézy Facebook-posztjában úgy fogalmaz, hogy az autópálya-koncesszió több mint 170 milliárdos második féléves díja, a Budapest-Belgrád vasút már elvégzett munkáinak közel 90 milliárdos kifizetése, továbbá az iváncsai akkumulátorgyár vasúti bekötésének ugyancsak elvégzett építési munkának költsége sem szerepel a költségvetés kiadási oldalán, holott ezek már leszerződött, felmerült és kötelezettségvállalással terhelt tételek.
Vitézy azt írja, mindenki tudott a problémáról, és a két érintett minisztérium most utólag egymásra próbálja a felelősséget hárítani, a tény azonban a miniszter szerint ettől még az, hogy nem szerepeltek a büdzsében ezek a tételek, hogy a választások előtt kedvezőbb költségvetési hiányt tudjanak felmutatni.
Hangsúlyozta, hosszú út lesz innen újra talpra állítani az országot, de már elkezdték a munkát, és már dolgoznak a Pénzügyminisztériummal közösen azon, hogy tisztán lássák és a nyilvánosságnak is bemutathassák a központi költségvetés valódi helyzetét.
