Hatvan napos fizetési haladékot adott a Magyar-kormány a fővárosi önkormányzatnak a szolidaritási hozzájárulás 2025. decemberi, 7,5 milliárd forintos részletének megfizetésére, miután a Magyar Államkincstár a háborús veszélyhelyzet megszűnése után azonnal inkasszózni akarta az összeget – írta a Népszava.
Ez már a második halasztás, az áprilisi országgyűlési választás után Karácsony Gergely levélben kérte az államkincstártól az áprilisban esedékes 37,1 milliárd forintos idei második részlet befizetését tolják el időben, mert az veszélyeztetné a fővárosi önkormányzat működését, a közfeladatok ellátását. Akkor szintén 60 napos haladékot kapott a főváros.
A kifizetendő számlák között megjelent egy másik tétel, a Területfejlesztési Alap befizetése.
„A fővárosnak az első negyedéves adatok alapján 10,3 milliárdot kellene május végén befizetnie, amiből novemberben visszajárna 5 milliárd, jövő márciusban meg a teljes összeg, de ez a pénz most nagyon hiányozna” – mondta Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója a lapnak. A fővárosi kerületektől összesen 8 milliárdot szednének be, de sok más településnek is fizetnie kellene, többségüktől inkasszóval hajtanák be.
A hétfői kormányülésen már tárgyaltak a helyi önkormányzatok költségvetési helyzetéről és a kabinet széles körű egyeztetési folyamatot kezdeményez. A felülvizsgálat azonban nem ad felmentést a hatályos fizetési kötelességek alól. Magyar Péter miniszterelnök a kormányülés utáni sajtótájékoztatón külön kitért a szolidaritási adóra, amit minden településnek be kell fizetni.
Mint mondta,
egy települést sem akarnak bedönteni, vannak még lehetőségek a költségek visszafogására, és azt is felajánlotta, hogy segít Karácsony Gergelynek.
A főpolgármester korábban azt mondta, hogy Budapest az idén biztosan nem tud szolidaritási hozzájárulást fizetni. Kiss Ambrus most bejelentette, hogy olyan javaslatcsomagot terjesztenek a Magyar-kormány elé, amely egyszerre felel meg a várt három feltételnek:
- nem érinti a 2026-os központi költségvetést,
- lezárja az adóval kapcsolatos pereket
- és biztosítja a főváros működőképességét.
Július közepéig jelen állás szerint 74,1 milliárd forintot kellene befizetnie a fővárosnak az államkasszába, a főváros számlája pedig már egy hete 46 milliárdos mínuszban volt.
